... Pár héttel korábban
azonban legnagyobb meglepetésünkre, az anyaszínház által mellőzött Színésznő
állami elismerést kapott. A Sors iróniája, hogy engem hívtak fel telefonon az
állami intézménytől, hogy a jó hírt elmondják ( olykor megdöbbentem, hogy kerül
ki a telefonszámom teljesen abszurd módon Őt kereső, befolyásos személyekhez…). Önfeledt boldogságunk ellenére tudtuk a csavart, hogy miért éppen akkor és
ki által került ez a díj a Színésznőhöz, de a kulcsot a megoldáshoz megőriztük;
így csendesen, az anyaszínház hiénái előtt is titokban tartva örültünk, és
kezdtük el hinni, hogy ebben lesz majd a jövő. Díjat kapni manapság elég nehéz
politikai kapcsolatok vagy érdekek nélkül, s a Színésznő esetében sem volt ez
másképp. A díjátadóra ketten mentünk, Ő gyönyörű volt és elégedett, én pedig
büszke, mert bíztam benne, hogy a lassan egy éve tartó szürkeségből ez a díj
majd kirántja, és reményt, erőt ad Neki, hogy kimozduljon a komfortzónájából,
és a biztonságos társulati léte mellett új kihívásokkal is szembe merjen nézni.
Hatalmas botrány lett
az egészből. Az anyaszínház - bár kérdezés nélkül átvette a fényképeinket és a szövegeinket
a díj kommunikációjához - gratuláció helyett szó szerint zaklatni kezdte a
Színésznőt, aki odáig jutott, hogy a díjátadó estéjén már zokogva ült mellettem
a sarki étteremben, elbújva a világ, és a csodálatos „barátok”, kollégák elől.
Megdöbbenve tapasztaltam, milyen irigy és aljas ez a közösség, és hogy tudnak
pillanatok alatt egy fennkölt pillanatot, egy saját jogon szerzett érdemet
elpusztítani, és odáig juttatni valakit, hogy szégyellje, amit kapott. Miközben
a távoli ismerősök a Színésznő szavakban kifejezhetetlen öröméről értesültek,
addig a közeliek mindent megtettek, hogy tönkretegyék és elvegyék a büszkeség
és hit érzését a Színésznőtől. Ami viszont érdekes, hogy nem a vezetőségi kaszt
járt élen ez ügyben, hanem a művészkaszt, a „barátok” – zászlóvivőként a már
korábban említett, magát civil partnerként inkább vezetőségi kaszthoz soroló kispados
úriemberrel. Az anyaszínház felhasználta a hirtelen jött népszerűségét a
Színésznőnek, s a vezetőség annyira rettegett a titkos politikai
kapcsolatainktól, hogy következő tavaszra egy, a Színésznőre épülő előadást
tűztek premierre, minden fórumon hangoztatva, hogy ez csak és kizárólag a
Színésznő miatt kerül bemutatásra, és a szerepet magának a Színésznőnek írták.
Nem volt nagy erőfeszítés megírni egy semmitmondó karaktert, de elmondhatták,
hogy ők bizony megbecsülik az állam által elismert Művésznőjüket, ha már darabot
állítanak színpadra a kedvéért… ( akit éppen nyugdíjba készültek küldeni, hogy ne legyen vele több gond )
A díj kizárólag
hátrányokkal járt, ha őszinték akarunk lenni. Anyagi jutalmat nem foglalt
magában, viszont a Színésznőt körüllengték a bizalmatlan, irigy és számító
emberek, akik annak előtte is ott voltak, de legalább nem a Színésznővel
foglalkoztak. A díj átvételétől kezdve új szerep kezdődött, s mivel nekem
munkába kellett mennem, áldozatként kicsúszni látszottam a ragadozó karmai
közül - a figyelem hiányát pedig a Színésznő nem tudta elviselni.