„ Mosolygunk, míg az álom karja ringat,
s felrettenünk, siratva álmainkat.”
( Eino Leino)
Nyár elején elutaztunk Horvátországba. Fantasztikus
élmény volt, harmónia, nyugalom és szerelem. Pár nap volt az egész, mégis
mindent megéltünk, ami egy szerelem velejárója; ekkor ébredtünk rá igazán arra,
hogy tökéletesen működünk a komfortzónánkon kívül is együtt. Ő nagyon félt,
hogy elveszít, többször elmondta az utazás során, hogy úgy érzi, ez a búcsúm
Tőle, miközben az én lelkem lángolt a felfoghatatlan csodától, hogy Vele
lehetek, nyaralok, élek. Mezítláb táncoltam éjszaka a tengerpart puha
homokjában, elbódulva az érzéstől, hogy mennyire mássá tesz a szerelem, és
milyen más a világ, ha valóra válik az álmod. Egy év nagyon hosszú idő volt
arra, hogy idáig eljussunk, és én lubickoltam a boldogságomban, míg Ő alig
merte hagyni, hogy elsodorja a szerelem, mert hol az egyik oldalt félte
elbukni, hol a másikat.
A
hónap közepén öngyilkosságot emlegető smseket kaptam megint, megírta, mennyire
boldogtalan, és nem tud tovább így élni, és én vagyok az Ő angyalkája, az
egyetlen, aki kihúzhatja a döntésből, amit meghozott. Úgy
játszott velem hangulatának és kedvének függvényében, mint macska az egérrel. Apró
darabkák voltak ezek belőlem, amiket kivésett, és a sárba hajított - minden
ilyen játék után kevesebb maradt önmagamból. Nagyon sokáig volt mit vésegetnie,
mert akkoriban erős, határozott és biztos lábakon álló fiatal lány voltam,
akiben izzott a szenvedély, és nagyon-nagyon akartam a szerelmet, az izgalmat,
a mást, a karriert, a jövőt és Őt magát.
Ennek a kettősségnek a nyár végén vetettem véget,
mégpedig egy huszárvágással; a férje lakásában voltunk, mikor egyik reggel arra
ébredtem fel, hogy ha ott van az üres, felújított lakása, miért nem költözünk
össze oda mi ketten? Nem volt érdemes Vele akár vitába, akár érvelésbe
belemenni, megmondtam egyértelműen, hogy ha szeret, akkor holnap reggel
költözünk, ha nem, akkor viszont én elmegyek - és nem jövök vissza. Megrendeztem. Ez volt az első alkalom, hogy nem hagytam, hogy Ő
rendezze az előadásunkat, és győztem. Másnap jöttek a költöztetők - egy teljes napon
keresztül hurcolkodtunk, dobozoltunk, dolgoztunk azon, hogy ősztől új életet
kezdhessünk. Mint a kis patkány, úgy surrant ki az előző életéből, nem szólva a
férjének, a „hőn-szeretett” gyerekének, a román nevelőnőnek, senkinek. Mire ők
hazaértek a vidéki útjukból, a Színésznőnek és a hozzá tartozó tárgyaknak hűlt
helyük volt.
Finálé volt ez a javából, ahogy a függöny összehúzása előtti
másodpercekben még megvilágítják a szobájában lévő bútorok porral betakart
keret-maradványait, majd besötétedik a tér, és elkezdődhet egy újabb felvonás.