- avagy egy "átlagos" bántalmazás másnapján e-mailt írtam a hozzám legközelebb álló barátnőmnek, hogy elmondhassam valakinek, mi történt velem.
(SOHA ne történjen veletek hasonló, de ha mégis, mindenképp mondjátok el, vagy írjátok le egy pár soros emailben egy közeli barátotoknak, és ha lehet, fényképet is készítsetek. Senki nem hinne nekem, ha nem tettem volna így annak ellenére, hogy Kalocsai Zsuzsa védelmében látleletet sosem vetettem. A dátumozott, leírt levelek és az aznap elkészített fényképek, valamint a barátoknak elmondott egy-két eset nélkül semmibe veszik az igazatokat, a fájdalmatokat, megaláznak és kinevetnek a Hatóságok. Engem būnözõként kezelnek a mai napig sértettként, de ez már fejlõdés azok után, ahogy a dokumentációk bemutatása elõtt bántak velem...)
Emlékszem, minden ilyen alkalomkor fulladtam a tehetetlenségtől, a fájdalmaim miatt elmenni a lakásból esélyem sem volt, és a kommunikációs lehetőségeimért is küzdenem kellett. Telefonálnom ilyenkor nem volt szabad, mert Zsuzsa otthon volt, így általában iskolai feladatokra hivatkozva tudtam megszakításokkal egy-egy levelet megírni.
Magam számára is döbbenetes és félelmet keltő, ahogy ezeket a helyzeteket elviseltem, elfogadtam, mondhatjuk úgy; túléltem. A 2013-ban írt e-mail levél a jog szerint hivatalos dokumentumnak, bizonyítéknak számít, nekem viszont csak néhány szó, ami megmutatja a világnak, hogy a gyertyafényes vacsorákon kívül mi más is zajlott abban a Nagymező utcai lakásban. A levél tartalmán, szóhasználatán nem változtatok, ugyanazt olvashatjátok el, amit a Bíróság.
Ő = Kalocsai Zsuzsa
" 2013.02.20. 13:13
Feladó: én
Drágám!
Nem tudok most se sokat írni, egyrészt, mert Ő korzózik körülöttem (fél), másrészt mert nagyon gyengének érzem magam és legszívesebben csak alszom és pihenek - persze azt hiszem, jelenleg ez a lehető legjobb tevékenység. Kicsit aggodalmaskodom, mert a szakdolgozatom nem halad...de jelenleg képtelen lennék órákat a gép előtt ülni. Sem lelkileg, sem fizikailag nem menne.
(....) egyszerre értem haza Vele, de már úgy rám vágta a bejárati ajtót, hogy tudtam, hogy kezdődik...Nem telt el pár perc, már ütött, rúgott, üvöltötte, hogy én szörnyeteg vagyok, és hogy milyen nehéz éjszakát okoztam a gyerekének, mire mondtam Neki, hogy szerintem inkább Ő okozza azokat a nehéz éjszakákat, mert remek lehet a 15 éves kamasznak úgy lefeküdni, hogy na ma is hazudtam apámnak... Erre csak még idegesebb lett, elkezdte letépni a lakásban található kedvességeimet, a Szeretlek feliratot, meg a kis apróbb készítményeimet, miközben őrült volt és tört-zúzott, én meg menekültem. Időnként odavágott a bejárati ajtóhoz, mikor a kulcsomat akartam kivenni, ami azért volt erős, mert az az ajtó tiszta fa és fém, és kiáll belőle mindenféle, úgyhogy iszonyú fájdalom volt.
Teljesen önkívületben volt... Mindennek elmondott, a rohadt kurvától kezdve a senkinek nem kellő aljadékig, aztán volt olyan is, hogy rám ült, a 97kilójával az én 47emre, és akkor fordította úgy ki a jobb lábfejemet, hogy visítottam, de nem hagyta abba, és pillanatok alatt bekékült és feldagadt és nem tudtam mozgatni. Mondtam Neki, h álljon le, mert nézze meg, milyen lett, de csak annyit tett, hogy leszállt rólam, rám köpött (ez volt nekem a legdurvább) és ott hagyott.Gyorsan felvettem egy felsőt, hogy ne legyek ennyire sérülékeny és elbújtam a fürdőszobában, miközben hallottam, hogy Ő rombol odakint. Eltörte a hajpántjaimat (alig van pedig),tányért is földhöz vágott, és csak remélni tudtam, hogy a számítógépet békén hagyja, annyi esze talán van. A táskám is Nála volt, a kulcsomat akarta meg a telefonomat, de mindkettő máshol volt.
Féltem, az az igazság, és nem hittem, hogy tud ilyen lenni. Én egy ujjal nem értem Hozzá, a szeme alatt van egy tűfej nagyságú seb, abba a körmöm akadt bele valószínűleg, ahogy nyomtam el magamtól, meg a homlokán is van egy borsónyi sérülés, szintén ettől. Rajta nincsenek véraláfutások, horzsolások, semmi.
Egy idő után leállt, elfáradt. Nem szólt, csak leült cigizni. Én fogtam a reszkető két kutyát és bebújtam az ágyba, odavettem magamhoz őket és próbáltunk megnyugodni. Ő egy idő után bejött, leült az ágy szélére és elkezdte mondani, hogy rettenetes hova jutottunk... Nem válaszoltam, el voltam foglalva az egyre élesedő fájdalommal a lábaimban. Ő kiment, én meg kisántikáltam borogatást csinálni, de az igazi sokk akkor ért, mikor felgyújtottam a villanyt és megláttam a focilabdányi dudort a bal lábszáramon és a hatalmas zúzódást a jobb lábfejemen. Sírni kezdtem, mert iszonyatos volt a fájdalom. Nem bírtam egy idő után felállni, így megkértem, hogy hozzon fájdalomcsillapítót - fél óra múlva hozott, de amikor meglátta a lábaimat, azonnal rosszul lett és teljesen megváltozott. Mondta, hogy nagyon sajnálja és mit hozzon rá, és kente Betadine-nal a sebeimet (tele volt a kézfejem, a mellem és a karjaim karmolásokkal), és cserélte a zúzódásokon a vizes borogatást, de nekem olyan fájdalmam volt, hogy zokogtam.Úgy éreztem, hogy eltört a lábfejem, mert zsibbadt és nem tudtam mozgatni. Bevettem fájdalomcsillapítót, kb. 20perc múlva kezdett enyhülni.
Minden egyre letisztultabb lett, kezdtem érezni és keresni a sebeket. Tele van mindkét karom 200ftos nagyságú zúzódásokkal, de végig, nincs ép felület; a kézfejeimen nyílt sebek vannak; a gégém miatt alig tudok nyelni, mert fojtogatott és fáj minden nyelés; a mellem tele van karmolással; mindkét csípőmön tányér nagyságú kék folt van, amik annyira fájnak, hogy egyik oldalamra se tudok feküdni; a jobb térdem is egy hatalmas kék folt, és a bal combom is, de a legdurvább a lábszáram és a lábfejem.
Hajnali 3ig próbáltuk menteni a menthetőt, de a duzzanat már nem ment le, én meg annyira kimerültem, hogy elaludtam. Ő nem aludt. Kiosontam fenékcsúszással hajnali 6kor a telefonomért (Ő nem vette észre, mert a konyhában volt), mert ugye közölte, hogy én nem telefonálhatok és figyelt nagyon. Sírtam a fájdalomtól, de muszáj volt tudnom, hogy megvan a telefonom, és tudok segítséget kérni, ha kell. Akkor írtam smst, de ne emészd magad, hogy akkor nem láttad, semmi baj, előfordul, meg úgyse tudtál volna segíteni, csak egy ölelésre vágytam, de később megkaptam, úgyhogy nehogy aggódj emiatt Drágám!
Reggelre nem bírtam lábra állni, és Ő, bár sértett félnek érezte Magát, szerencsére levitte Kiskutyát sétálni és normálisan kezelt engem, bár láthatóan nagyon örült, hogy nem tudom elhagyni a lakást. Nem mintha akartam volna, mert attól féltem, ha elmegyek, kizár, és kezdődik ugyanaz, mint nyáron, hogy nem kapom vissza a cuccaimat és még Kiskutya is itt maradna - na meg nem akartam a családom szeme elé tenni, hogy mi történt, van elég bajuk. Később odaadtam Őneki a névnapi ajándékát, aminek rettenetesen örült, tényleg nagyon eltaláltam (már egy hete megvolt, becsomagolva...), és próbáltuk normálisan kezelni egymást, de azért mindketten eléggé magunk alatt voltunk. Ő láthatóan küzdött azért, hogy ne jelentsem fel, érezte, hogy ez most tényleg gáz, amit velem tett..Mikor támadt, akkor azért megmondtam, hogy ezt most nem ússza meg, de igazából tehetetlen vagyok. Épp most néztem, hogy el kéne vonszolódnom a sebészetre látleletet vetetni, de nehéz úgy, hogy Ő minden pillanatomat felügyeli (kb. 5ször szólt már most, hogy mit csinálok, azt mondtam, esszét írok a sulinak...), ráadásul nem akarom idegeneknek elmesélni, hogy mi történt, mert megalázó. Telefonnal lefotóztam magam, nem akarlak sokkolni vele, de majd egy képet később átküldök, hogy lásd, mennyire durva, de azon kívül, hogy most kb.2hétig fekete foltos lesz a testem, más fegyver nincs a kezemben.
Ma reggelre Ő nagyon aranyos, reggel már simogatott, de szerintem ebben az is benne van, hogy tegnap volt a névnapja és rengetegen köszöntötték, kivéve a gyereke, ami elég megrázó Számára, mert 15 évesen azért egy smst írhatna Neki, hogy boldog névnapot.Nem tette.
Ennyi a tényleírás, Drágám. Hogy mindez fel tud-e dolgozódni, és hogy milyen következményekkel jár, még nem tudom.Most pihennem kell, nem vagyok jól."
Az ilyen esetek általában 1-2 hétig tartottak, amíg fel nem gyógyultam teljesen. A lakásból ki nem mozdultam, Zsuzsa bejárt a színházba próbálni, előadásra, bevásárolt, és állandó vendég volt a patikában fájdalomcsillapítókért, de a bűntudata miatt pár nap elteltével már végtelen türelemmel és szeretettel ápolt, vigyázott rám. A legközelebbi barátaimon kívül soha nem beszéltem ezekről a dolgokról, a színházba addig nem mentem be, amíg rajtam látható sérülés volt. Próbáltam nem felfogni lelkileg - úgy sokkal könnyebben túlléptem rajta. Nem a fent leírt eset volt a legdurvább, de egyike volt azoknak. Mivel a kapcsolatunk során elég sok esetben történt hasonló, a 2013-ban íródott levél alapján tudtam csak a nyomozati hatóságnak és a Bíróságnak is konkrétan rekonstruálni ezt az esetet.
Szeretném, ha a világ tudná, hogy nem minden az, aminek látszik egy ünnepelt színésznő esetében sem. Az egész bosszúhadjáratot azért indította, hogy ezek a dolgok ne kerüljenek nyilvánosságra. Meg akar(t) félemlíteni (a volt férje a mai napig zaklat trágár szavakkal az interneten, de már ezt is jeleztem többször a hatóságoknak), de hiába tisztelem az érzéseimet Zsuzsa iránt, és hiába tekintem alapvetően szép időszaknak a mi együttlétünket, a hazugságai megmérgezték a hitemet abban, hogy ki is volt az a nő, akit ismertem - ismerni véltem.
