Gumicsizmával rúgott belém országunk ünnepelt, több állami-díjas SzínészNŐje...

...ismertebb nevén Kalocsai Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház primadonnája, aki ellen jelenleg is büntető-eljárás folyik a hat éven át tartó bántalmazásom miatt...




E-book letölthető az Apple Books & a Google Play felületén!

Ami a KÖNYVből kimaradt -  nem titkolom tovább...


Alig 50kg-os, vékony, törékeny, porcelánbőrű fiatal lány voltam-vagyok, akin a legkisebb atrocitás is azonnal meglátszik - egy időben minden egyes nap meglátszott.

Néhány nappal múltam 24 éves, és már három éve éltem együtt az ország ismert művésznőjével, mikor egyik délután a Színésznő kamasz fia az utolsó pillanatban (az exférj egyértelmű utasítására, mondván, látott engem reggel az utcán kutyát sétáltatni, emiatt nem találkozhat a 16 éves fiú az anyjával... - igen, mi ilyen abszurd világban éltünk) megint lemondta a lehetséges találkozót, kétségbe ejtve ezzel az anyai "muszáj" érzést a Színésznőben. Egy ideig vigasztaltam, próbáltam megnyugtatni, esetleg más programot kitalálni - Vele lenni -, mígnem dühe és fájdalma átcsapott az én hibáztatásomba; csupán percek teltek el, de már az előszoba szőnyegén feküdtem tele lila-zöld véraláfutásokkal, zúzódásokkal, fájdalmakkal, értetlenül, mozdulatlanul.
A karom, a lábam, az arcom az ütések erejétől piros, majd lassan sárgás foltokban pompázott, és sajgott mindenem; magzatpózban vártam az enyhülést, némán folytak a könnyeim, átáztatva a kemény, szúrós, piszkos előszoba-szőnyeget.

A hozzám mérve kétszer akkora súlyú, és kétszer annyi idős Színésznő közben öltözött, menni készült, rossz élethelyzeteiből mindig azonnal elmenekült; gumicsizmát húzott, s miközben az ajtó felé elment mellettem, akkorát rúgott a jobb térdembe teljes erejével, hogy az azonnal focilabda nagyságúra dagadt, és ettől kezdve két hétig nem tudtam ráállni - ki se tudtam mozdulni a lakásból. 

Mindenki úgy tudta, influenzás vagyok. Mindenkinek mindketten ezt mondtuk.

Sok idő telt el. Csend volt. A kopott szőnyeg vált otthonommá, csak a saját lélegzetemet hallottam. Nem mozdultam, nem gondolkoztam, nem mertem harcba szállni az álló idővel. Monoton lélegeztem tovább, ebből tudtam, hogy még létezem. Miután a Színésznő órákkal később hazajött és látta, hogy még mindig ott fekszem, szó nélkül vizes borogatást hozott, és besegített az ágyra. Akkor már mindegy volt. Nem volt egyértelmű, hogy azt bánja, amit tett, vagy egyszerűen megsajnált. Még én vigasztaltam, hogy nincs semmi baj, majd meggyógyulok, emiatt ne érezze rosszul magát.

Másnap, míg délelőtt próbája volt a színházban lefotóztam, hogy mi történt velem, majd felhívtam egy áldozat-segítő központot, hogy hogyan is kezelhetnék egy ilyen helyzetet - azt mondták menjek be hozzájuk. Kérdeztem, hogy mégis hogyan? - majd ha jobban leszek (!) menjek be, vagy hívjam a mentőket.

Hívjam a mentőket?! Válaszoljak a feltett kérdésekre? Juttassam börtönbe a Színésznőt?!
Hogy tehetném?

      
Két hét múlva tudtam először utcára menni, be kellett mennem a főiskolára vizsgázni - a sötétlila foltokat, amik kilátszódtak a ruhából lesminkeltem, a térdemre pedig egy farmert erőltettem; az egész lábszáram koromfekete volt és rettenetesen fájt. Kérdezték az iskolában, hogy miért sántítok. 
"Megcsúsztam az utcán egy lefagyott vízátfolyáson...."

Addig is a Színésznő a színpadról, festett mosollyal az arcán minden egyes nap százakkal - az egész világgal - elhiteti, milyen csodálatos EMBER, és közben milyen szerencsétlen 
" áldozata a saját múltjának... "
Egész életében ezt csinálta - tehetségét dicsérje, mindenki el is hiszi Neki.

(a képek nem illusztrációk és különböző alkalmakkor készültek)


ViaszBaba- SzínészNŐt szerettem - A KÖNYV (megrendeléshez kattints a címre)
krencseyhella@gmail.com


ViaszBaba E-book & hangoskönyv

 Krencsey Hella - "ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem" hangoskönyv a szerző előadásában!

ViaszBaba hangoskönyv ---> katt a linkre

"Nem vagyok színész..." - író vagyok. A történet viszont annyira személyes, hogy szerettem volna én magam elmesélni nektek, ezért hallhatjátok az én hangomon. A könyv 2017-ben íródott, egy ma már feledésbe merült, másik világban (2007-2016 között játszódik, IGAZ történet), szereplőink azóta levetették átlátszó selyemruháikat, és napjainkban páncélban, több réteg maszk alatt élnek (túl).




Hogy kik ők?
Hello Nagymező utca... !

A hangfelvételek 2022 folyamán készültek, az eredeti szövegen semmit nem változtattam; civilként is a legnagyobb lelkesedéssel próbáltam beletenni a maximumot. Hamarosan pedig JÖN egy új színpad, ennek a történetnek a folytatása, de már új szereplők bevonásával: JÖN a BörtönBaba - hasonló színházi köntösben!
(Az e-book letölthető az Apple Books és a Google Play felületén is)

BLOG - itt MINDENT megtalálsz! Viaszbaba Facebook Instagram Videó
KÖNYV krencseyhella@gmail.com

#hellonagymezőutca #nemadomfel #kalocsaizsuzsa #holazigazság

BörtönBaba light... 9. "A 111-es öltöző titkai..."

" Engem soha nem veszítesz el. Akkor sem, ha már szél leszek, mert akkor nyíltan cirógatlak majd az utcán és mindenki szeme láttára szemérmetlenül a nyakadba bújhatok. Elolvashatom csillagfénynél az összes leveledet és aranyhajaddal beterítem az egész világot, hagy érezze mindenki, milyen jó ez. És felszárítom a könnyeidet, mert minden cseppjük fáj, de bennem oldódnak majd.
Akkor teljesen egy leszek Veled - mert öröktől-örökké SZERETLEK."

( Kalocsai Zsuzsa sms-e nekem 2009.07.15. 07:58)


 A Budapesti Operettszínház második emeletén van a fodrászat és az öltözők - szigorúan kettéválasztva; jobb oldalon a férfiak, bal oldalon a hölgyek öltöznek, a két oldalt a közös lift választja el egymástól, aminek céliránya többnyire az egy emelettel lejjebb lévő büfé. Mikor életemben először (talán a harmadik munkanapomon) a művész-szektorban tévelyegtem, csak annyi információm volt, hogy Kalocsai Zsuzsa a 111-es öltözőben vár a címlap-interjúra, amit a kerületi lap munkatársaként készítettem Vele azon az estén. Úgy emlékszem, Strauss Denevérje ment aznap este is, és mire én átöltöztem a munkából, a színházi dolgozók már elindultak hazafelé, így nagyvonalakban ketten maradtunk az épületben, este 11-kor. Kalocsai Zsuzsa kérte így. Nem sietett "haza"...

  A dolgozók és a művészek mozgástere határozottan el van különítve az Operettszínházban, egyedül a büfé az, ahol mindkét kaszt jelen lehet, de onnan jegyszedőknek lefelé, művészeknek felfelé vezet az út. Kimondva-kimondatlanul nekem félelmetes volt a fodrászat melletti folyosón a pár perccel korábban még színpadon viselt, különböző jó és rossz illatú jelmezek sokasága és a fal között elkúszni az első ajtóig, ami résnyire nyitva volt, és hatalmas számmal jelezték rajta: 111. 

  Akkor ez maga volt a Csodák Birodalma. Kalocsai Zsuzsa állítása szerint Ő mindig itt öltözött (korábban átépítették az Operettszínházat, de az öltözője akkor is ez volt), rajta kívül még volt néhány ember, akinek ez volt a biztos helye (Felföldi Anikó, Kovács Zsuzsa, Fischl Mónika, Frankó Tünde), de a másik három ajtóhoz képest, ahol mindig egymás hegyén-hátán öltöztek a színésznők, a 111-es meglepően csendes és nyugodt volt. Négy szék van és négy tükör, egy zuhanyzó és két mosdó - na meg a kanapé, ami ha mesélni tudna... Mikor beléptem az öltözőbe, bal oldalon repertoáron lévő előadások hatalmas, d(r)áma-jelmezei függtek le a plafonról, némelyikről leficeredett egy-egy névtábla, mint "Felfödi", "Szulák" vagy éppen "Kalocsai"...Közöttük köntösök, alattuk papucsok, s bár hiába a beépített szekrény, ahhoz valaki-valahol-valamikor elhagyta a kulcsokat, így a nyolc évem alatt sem fejtettük meg, mik is lehetnek bennük. 

  Kalocsai Zsuzsa mindig az ajtóhoz képest a második széken ült, Őt onnan semmi váratlan ki nem robbantotta. Volt egy kis fiókja, de abban húsz évvel ezelőtti rúzsok gurigáztak, hiszen minden előadásra hatalmas zsákkal érkezett, benne a sminkjei, ékszerei, azok a dolgai, amiket az öltöztetők nem készítenek ki a színésznőknek - mert szövegkönyv, harisnya, dezodor, sminklemosó, hajtű, víz és a parókákhoz való eszközök minden előadás előtt beterítették az asztalt.

(ezt a videót én készítettem, az első néhány percben tökéletesen láthatjátok, amiről fentebb írtam)


  Mikor először beléptem oda, az illat bódított el. Zsuzsának egyedi és kellemes parfümje van, olyan, hogy már a Nagymező utcában tudtam, hogy arra járt percekkel korábban, de a színházban egyértelműen le lehetett követni a mozgását általa. Az öltözőjében pedig fullasztó volt a töménysége, ami találkozott az átnedvesedett jelmezek izzadtságszagával, a régi bútorok doh-szagával és a sminkkészletek porszagával - mindig egy vidámpark jutott az egészről eszembe, ahol egyszerre megvan az izgalom és a biztonság érzése is, bár később kiderült, hogy ebből az izgalom szó jobban betalált. A ViaszBabából ennek a történetnek a fontosságát jól ismeritek; hajnali 2-ig beszélgettünk, Zsuzsa nem akart hazamenni, és a végén már úgy kezelt, mint egy régi ismerőst, akivel - számomra ismeretlen emberekről - pletykált és nevetgélt. Láthatóan felszabadult volt, és jól érezte Magát, de amikor még ment a diktafon az interjú miatt, gond nélkül hazudott. Mintha egy előre megírt monológot mondott volna fel "hivatalosan". Ezt pár hónappal később be is vallotta egy teázásunk közben, hogy "Nekem ezt kellett mondanom, de ez nincs így", és akkor történt, hogy egy fél délutánt sírt a Vörös Oroszlán Teaházban, sokkolva engem azokkal a dolgokkal, amiket a bántalmazó, kegyetlen, akkor még nem ex-férjéről mesélt. Hihetetlen módon érezte, mikor és mit kell mondjon, hogy a lelkem aggódni kezdjen, hogy feléledjen bennem a kötelesség-tudat és félteni kezdjem Őt és a gyerekét is. Ugyanezen az éjszakán már öngyilkosságra utaló smseket kaptam... 

  Na de ezek nagy része a ViaszBabában le van írva, most inkább a 111-es öltözõt emelném ki. Rengeteg időt töltöttem ott, életem legfinomabb kávéit ittam az ajtótól számított harmadik széken, és ha adott alkalommal csak a Zsuzsa játszott, és Ő öltözött csak ott, akkor a jelenetszünetekben nagyon jó móka volt együtt lenni, fotózni, pletykálni, nevetni, kávézni, létezni. Minden öltözőben van egy hangosbemondó a falon, ahol hallani lehet a színpadon játszódó darabot és az ügyelőt, ha éppen jelenetre hív. Az Isten pénze olyan előadás volt, hogy Zsuzsának 19:00-kor színpadon kellett lennie pár percig, aztán legközelebb 19:50 körül, majd megint eltelt egy óra. Imádtuk. Olyankor szelektáltunk fényképeket, jártuk a színház elhagyatott zugait újabb fotókat készíteni, lementünk a föld alá a Balett-terembe nyüzsögni, vagy fel a Házi Színpadra színpadképeket beállítani, s bár mindkettőnk füle a rádión volt, Zsuzsa SOHA nem késett le jelenetet - egyszer túlmaradt, mert a Rómeós kiemelésnél beszorult a szoknyája - erős nő, kirántotta. Szakadt mindenfelé.


Ó, Sors, adj nekem egy füzetet, amibe ceruzával beleírhatom lelkemet, mely most oly tengerként háborog, melybe a sós tengervíz a Te kék szemedből csorog. Ó, Lét, adj nekem másik életet, amit csak saját életemmel mérhetek, és ne legyek benne az idő foglya, mi boldogságom hosszát megrabolja. Ó, én magam mától kezdve más vagyok, adjak-e magamnak boldog másnapot - ha Téged elveszítelek, Veled együtt elvesztem lelkemet.
( Kalocsai Zsuzsa sms-e nekem 2010.06.24. 21:19)


  Az én emlékeimben a 111-es öltöző a második otthonunk volt. (Zsuzsának öröktõl fogva az Igazi Otthona) Ott volt a párom - ha kettesben voltunk, csak a nevetés és a jókedv vett körbe, ha öltöztek mások is ott, akkor én a kanapéra ültem, tanultam, cikkeket írtam, vagy éppen nagyon jókat beszélgettünk az ott lévőkkel. Felföldi Anikó nem volt könnyen megnyíló típus, de sosem bántott, én pedig ha éreztem, hogy bármiben zavarok, azonnal távoztam, és a büfét elhagyva a nézõtéren a barátaimhoz, kollégáimhoz mentem, akikkel úgy elszaladt az idő, hogy sokszor Zsuzsi várt rám, mire előadás után előkerültem. 

A 111-es kaland volt és biztonság.


Mígnem... Mígnem megcsinálta a műsort, a bosszúhadjáratot, belement a zsarolásba, hogy újra színpadra léphessen, és eladta a lelkét az ördögnek. Másodszor. Nem beszéltem róla, mert nem tartozott senkire, de mikor a ViaszBaba megjelent, rengeteg megkeresést kaptam, nagyrészük színházi emberektől jött. Persze sokan dicsértek a bátorságomért, sokan azért írtak, hogy milyen hitelesen tudtam visszaadni egy színésznő belső lelkivilágát (ezt majd az idő eldönti), de volt néhány ember, aki egyszerűen csak tartani akarta velem a kapcsolatot. Hiába voltam a primadonna párja, azért más körökben forogtunk, és én nagyon szerettem mindenkit a saját világomban - itt jött vissza, hogy engem is sokan szerettek, és sokan láttak olyan dolgokat (látnak a mai napig, mert ketten még mindig ott dolgoznak), amiket később már el mertek nekem mondani anélkül, hogy attól féltek volna, fájdalmat okoznak.

  A 111-es öltözőbe én egyetlen egyszer érkeztem váratlanul; már hazafelé indultam melegíteni a vacsit, és meggyújtani a gyertyákat, hogy mire Zsuzsi hazaér, szeretetbe, otthonba jöhessen; azonban az utcán észrevettem, hogy otthagytam a fényképezőgépemet a színházban. Nagyjából 10 perc alatt visszaértem, az előadásnak már vége volt, mindenki rohangált az öltözője felé, én pedig benyitottam a 111-esbe... 

Zsuzsi félmeztelenül állt ott, mellette guggolt az a lány, akiről szintén a ViaszBabában meséltem a Húsvéti események kapcsán, és akit sosem lehetett lerázni magunkról. A telefonjával fényképeket csinált a félmeztelen színésznőről, de nagyon meghitt és csendes hangulatban lehettek, mert hirtelen ugrottak szét, mikor visszaértem. A lány zavarba jött, jó éjszakát kívánt és kiment, én pedig megkérdeztem, mi dolga volt itt, merthogy pontosan a színház másik végében dolgozik a reflektorokkal - Zsuzsi nem mondott semmit. Naiv voltam, és próbáltam nevetség tárgyaként kezelni az egészet, de késõbb bebizonyosodott, hogy nem volt az. A meztelen képek hamar kikerültek az internetre, amik Zsuzsit nagyon megijesztették, aztán ez a lány engem kezdett zaklatni, hogy Zsuzsi az övé... Ez volt Húsvétkor. Zsuzsi eleinte védte, teljesen egyértelmű volt a szituáció, de mivel akkori érdekei miatt velem valószínűleg többet veszített volna, elzavarta a lányt, aki másik földrészre menekült be nem teljesedett szerelme elől.

  Utólag kiderült, hogy beteljesedett. Több színházi ember mesélt olyan történeteket, amik ezt teljes mértékben alátámasztják. Én nem voltam ott, én csak a lakásban megszaporodó ajándékokat vettem észre, de soha nem kérdeztem, vagy vontam Őt emiatt felelősségre. Abban az időben nagyon későn ért haza, mert ugyan 2 percre laktunk a színháztól, 1-1,5 órával is később jött arra fogva, hogy megbeszélés volt. Ha másnap megkérdeztem valakit, senki nem tudott semmiféle megbeszélésről.

  Az ismert, magyar rendező (aki Kalocsai Zsuzsa egyik rendezője volt) lánya kamaszkorában kezdett megszállottan szerelmes lenni Kalocsai Zsuzsába. Rengeteg levelét olvastam egy 15-16 éves kislánynak (Zsuzsa mutatta meg őket), aki ódákat, szerelmes verseket, hálaleveleket írt Zsuzsának, és a levelek tanulsága szerint ő is azért ment végül Németországba, mert a Zsuzsát megerőszakolták, és a látszat okán férjhez kellett mennie. A lánynak egyébként ez kapóra jött, mert a családi kapcsolatok elég jók voltak, így a Zsuzsa gyerekét kicsit a magáénak is tartotta, és kezdetben a Zsuzsa helyett nevelte is, így később bármikor fel tudta ezzel érzelmileg zaklatni. Magát egyébként ő is színésznőnek képzeli, de szegénykém nagyon messze van tőle... Hiába kérdeztem Zsuzsát, Ő mindvégig tagadta, de a színházból többen mesélték ugyanazt a történetet, hogy a Zsuzsa nem ment haza előadások után, hanem hajnalig bezárkózott a 111-esbe ezzel a fiatal lánnyal kettesben. (ekkor még csak a láthatatlan, váci võlegényérõl tudott a Nagyérdemū) Az biztos, hogy ha ez a lány felbukkant, abból jó nem származott. Behízelgõ stílusa volt, de alattomosságát jól mutatta, hogy ha találkoztak vagy smst írt, mesterien manipulálta a Zsuzsát; engem gyűlölt, pedig én kezdetben nyitottan álltam hozzá, és még egy nézhetetlen darabjára is elmentem Budapesten (Zsuzsa kért meg rá, hogy barátkozzunk össze, de Õ még csak el se jött...), ahol ketten voltunk nézők - és amiért még pénzt is adtunk - , de a stílusa és a viselkedése visszataszító volt. Féltékeny volt. Boldogtalan volt. Szép emlékei lehettek a 111-esből...

  A kedvencem viszont a "világszép" német asszonyka, akit az oroszlán sírva enne meg. Ezzel nem is lenne semmi gond, de olyan velejéig gonosz, hogy rengeteg fájdalmat sikerült kettőnk közé gördítenie az évek során. Lényegében ő még a 90es években amolyan kísérője (impresszáriója) volt Oszvald Marikának és a Zsuzsának Münchenben, nála laktak hónapokig (ki érti miért?), hárman aludtak egy ágyban. A nő vállaltan leszbikus, és szerelmes fényképalbumokat készített a Zsuzsának saját Magáról (vagyis a Zsuzsáról), de írt szerelmes levelet is, és minden egyes müncheni, karácsonyi fellépéskor megjelent, és kisajátította a Zsuzsát. Kórosan beteg rajongónak tartottam mindig is, igaz, nem találkozhattam vele soha. Zsuzsa bezárt a müncheni hotelszobába, és "majd jövök" felkiáltással 8-10 órára eltűnt, majd mikor visszajött közölte, hogy sokat beszélgetett ezzel a nővel és a nõ szerint szakítania kéne velem... Azt hiszem ekkor voltunk 2 évesek, a legboldogabbak, az a müncheni kisszoba volt a mindenünk (hmmm....) , és akkor egy árnyalak pillanatok alatt átfordította az egész hangulatot, a szerelmet, a bizonyosságot. Megdöbbentem, hogy a Zsuzsa mennyire befolyásolható. Később itt is kiderült, hogy mi történt; ígéretet kapott turné(k)ra, de csak akkor, ha vele marad... (észrevettétek, hogy Kalocsai Zsuzsa csak és kizárólag a színpaddal zsarolható?) Ismét megjegyezném, soha életemben nem láttam személyesen ezt a nőt, nem beszéltem vele, ő csak úgy volt, időnként előkerült, és a Zsuzsa kötelességből írt neki valami választ. Nem volt része az életünknek, de amikor évente egyszer Münchenbe mentünk (ahol élt), nem bírta ki, hogy ne legyen egy kis légyottja a Zsuzsával. A színházban azt mesélték, hogy a Zsuzsa gyereke születése után nem sokkal ez a nõ Budapestre jött, és odaköltözött a Zsuzsához. (a volt férj “máshol” élt)  Színházi pletyka, de sajnos saját bõrömön tapasztaltam, hogy lehet benne igazság; többen látták õket a nekik fenntartott páholyban intim közelségben, direkt késve érkeztek egy elõadásra, hogy a sötétben senki ne láthassa õket, és még a taps elõtt távoztak. Többször kérdeztem a Zsuzsát errõl, mindig tagadta. Egyszer az Oszvald Marikánál voltunk, és õt is megkérdeztem, hogy szerinte az a nő szerelmes-e a Zsuzsába, és ő azonnal rávágta, hogy "Persze!". 

  Aztán az egyik 50es, kiégett aggszűz öltöztető... Meg a varrodából a hölgyemény, aki 25 éves kora óta varrta Zsuzsira a ruhákat... Az énekkarból a furcsa nevű és hangú nő... A szolnoki rendezőnő... A karmesternő, a leggátlástalanabb (aki egy rendezõ-asszisztens lánnyal vigasztalódott, ha már a Zsuzsit nem kapta meg) ... A jegyszedő, aki magát masszírozónőnek kiadva próbált közelebb kerülni a Zsuzsához, és hitette el magával, hogy legjobb barátnők... A színházban, amikor 2010-ben nyilvános lett, hogy a Kalocsai Zsuzsa párkapcsolatban él velem, egy lánnyal, hirtelen "szabad lett a pálya". Néha még ma is megmosolyogtat; az összes látens leszbikus ki merte dugni a fejét a homokból, és elkezdett közeledni Kalocsai Zsuzsához, aki ha értette, ha nem, az ajándékoknak, kedvességeknek, ajánlatoknak, körbeudvarlásoknak mindig örült - engem meg a női szakasz fele lefejezett volna, mikor miniszoknyában, hosszú szőke hajjal megjelentem egy premieren, és Kalocsai Zsuzsa úgy ölelt, hogy a levegőt is kiszorította belőlem. Nem éreztem, hogy ezek versenytársak lennének annak ellenére, hogy állandóan azt súgták-búgták a Zsuzsa fülébe, hogy én biztos pasizom, itt láttak - ott láttak (esténként főztem, mostam, takarítottam, munkám, iskolám, otthonom és családom volt, és egy szerelmem, akit minden este vártam haza...), és nem létezik, hogy nekem a Zsuzsa kell. Többször jött haza ezek miatt sírva, alig tudtam megvigasztalni, és tényleg, SOHA nem adtam okot arra, hogy azt érezze, nem szeretem Őt. Csak Ő létezett, és ha ezek a jószándékú utódpótlók nem hisznek többet magukról, mint amik voltak, nem is lett volna semmi baj. A Zsuzsa mindig inkább hitt a színházi pletykáknak. Így szocializálódott a hazug exférje és a totális önazonosulási kudarcai miatt.

  Aztán eltelt néhány év, és felbukkantak a múltból kollégák, barátok, mūvészek, olyan is van, aki a mai napig a színház dolgozója, és egy-egy elejtett mondatukból kezdett összeállni a kép. Például, hogy a német nő a tudtom nélkül volt itt pár napot, és (minő véletlen!) a 111-es öltözőben lakott. Érdekes, visszakeresve pont azon a héten, amikor a Zsuzsának hosszan elhúzódó ruhapróbái és esti szövegösszemondói voltak a színházban... Vagy hogy amint mi különváltunk, egy héten belül hazatért külföldről 20 év után a rendező lánya szingliként, és a semmibe ugorva azóta is itt rontja a levegőt, pedig ennek számára csak a Zsuzsa lehet az értelme. A német nővel közben a Zsuzsa könyvet adott ki Németországban (jóval a ViaszBaba után), az általam vásárolt kiskutyánkkal, Haknival - és más, korábban nekem rajzolt képpel, festménnyel - illusztrálva, s bár a német kiadó szerint nincs érdeklődés a magánkiadásban megjelent könyvre, a nő elkönyvelhet végre valamit, ami a "szerelmük"-et bizonyítja. Legalábbis az övét. A világosító lány is hirtelen hazatért külföldről, sosem tudom meg, hány napot, estét tölt(ött) a 111-esben, de hát mit is mondhatnék?!

  A 111-es öltöző volt (marad) Kalocsai Zsuzsa fogadó-terme. Nincs rá jobb szó. Férfiak viszont szigorúan ki vannak zárva onnan... Amit még fontos megemlíteni, hogy a fenti történetek állandó tagadásban zajlottak, és ha szóba is került bárki a fentebb említett hölgyek közül, a Zsuzsa mindüket rajongónak, jelentéktelennek, “senki”-nek nevezte (a németet kifejezetten irritálónak), és sokszor hozzátette, hogy csak azért tartja velük a kapcsolatot, mert ezt-azt segítenek Neki. Olykor kifejezetten ideges volt, ha üzenet jött tõlük, vagy az utcán megállították. Ugyanakkor tény, hogy rengeteg szép ajándék, ékszerek, ruhák csücsülnek a fehér-arany sublótjában, amiket ezektõl a nõktõl az évek során begyūjtött - nekem azt mondta, nem tudja miért kapta õket... (a színházban található további öltözőkről ennél pikánsabbak a sztorik, de azokat fedje el a bíborszín kárpit homálya...)

  Az elmúlt évben hallott történetek a színházban dolgozóktól, és a korabeli naplóim, leveleim alapján rekonstruálni, hogy mi is történt, nagyon nehéz. Nevezzetek végtelenül naivnak, ostobának, de én Zsuzsa minden szavát elhittem. Ha 4-5 órán át próbált egy hálóinget ruhapróbán, akkor annyit próbált... Más ügyben persze egyértelműek voltak a hazugságai, de a színházban történteket nagyon jól kezelte. Egy viszont biztos; Kalocsai Zsuzsa nem csak a harmadik munkanapomon az interjú közben hazudott 40 percen át folyamatosan 13 évvel ezelőtt... Hazudott 8 éven át a legnagyobb szerelemben, s hazudik most is, mikor már 4 éve nem is ismerjük egymást. 

  Szerepek ezek? Vágyak? Megszállottság? Betegség? Nárcizmus?

  Lesznek válaszok. A szakértői vizsgálat már elkészült.

krencseyhella@gmail.com

BörtönBaba light 8. Minden álarc színpadra hull

 2015 komoly változások éve volt az Operettszínházban. KERO nem volt főigazgató többé, művészeti vezetőként tevékenykedett (a két pozíció nagyjából ugyanaz), s megtette akkor még jó barátját, a mindig jó helyen lévő, rajongóból "kinőtt", ám a végletekig elfogult, és később a hatalmától megrészegült Lőrinczy Györgyöt ál-igazgatónak. Lőrinczy mögött hatalmas politikai erők mozogtak jó kapcsolatai révén, és szentül hitte, hogy meg tud bírkózni a feladattal - de mint az utólag egyértelművé vált, nem sikerült neki. KERO "után" talán volt egy leheletnyi fellélegzés belső körökben, de ez hamar elszállt, mikor az igazgatói székre teljesen alkalmatlan vezető letarolta a színházat a behozott politikával és agresszióval, amit a kis emberekből naggyá válók minden ilyen helyzetben produkálnak.

KERO idejében a politika jelen volt ugyan, de kimerült abban, hogy Zsuzsa néha dohogott, hogy ide vagy oda el kell mennie ingyen fellépni, mert a színház kötelezte rá (ezek zártkörű kampánybulik voltak), vagy hogy észrevettem, hogy a premiereken egyre több ismert politikus jelent meg, és a föld alól is széket kellett nekik prezentálni a páholyokban, különben az állásom bánta. KERO lavírozott a szükséges rossz és a minőségi előadások között, erre mind a kinevezése, mind az egyéni érdekei kötelezték, de az ő idejében legalább álltak még sorok az Andrássy útig jegyre várva... A levegő igazán akkor romlott meg, mikor megcsapott bennünket 2015-ben, hogy itt már semmi nem a nívós, színházi előadásokról szól, hanem a nemzethyességnek való megfelelésről, amit Lőrinczy György bábfiguraként képviselt, több időt töltve a Minisztériumban, mint magában a színházban. (később állást kapott az NKA-nál, ami szintén hatalommal járt, ezt használta fel KERO ellen a köztük dúló - nevetséges - rágalmazási perekben.)

2015-ben kapta Kalocsai Zsuzsa is az állami díjat, a tisztikeresztet, amit abban az évben semmilyen teljesítménye nem indokolt. Mint már korábban írtam, mézesmadzag volt csupán, mely nem az Operettszínháztól eredt, hanem a Jókai tér egyik lakásának mérhetetlenül bosszúálló emberétől, aki szívességet kért - szívességet adott, és ezzel újra kapcsolatba tudott lépni a kalitkájából kiszállt díszmadarával. Mindezt évekkel később tudtam meg.

2017-ben aztán jött a #metoo, és elsöpört mindent, amit mai józanságunkkal talán már visszasírunk. Hullottak a számunkra korábban katartikus előadásokat készítő szakemberek, akik igen, szörnyű és elfogadhatatlan dolgokat követtek el, de most érezzük igazán, hogy szakmailag velük sima nézőként is mennyit vesztettünk. Számomra azonban a legfelháborítóbb, hogy míg a nagy nevek és életutak másodpercek alatt süllyedtek el a semmiben, addig a sok kis patkány még mindig ott van, ahol semmi keresnivalója nem lenne, mert lényegesen többet árt emberi méltóságnak vagy akár magának a színházi világnak, mint mondjuk Marton László 25 évvel ezelőtti esete. Az Operettszínház tele van ilyenekkel. Kriza Zsigmondot én már nem ismertem, de gond nélkül evezett át olyan bűnökön, amiknek a tizedén buktak el mások, és a politika nem is hagyja, hogy valaha is felelősségre legyen vonva, már a látszatra sem adnak.

Fiatal és csinos lány voltam - évekig a színház alkalmazásban - 2008-2016 között, mikor aktív részese voltam az Operettszínház szinte minden kasztjának, de a színházban sosem ért abúzus (leszámítva a Thália Színházas esetet 2010-ben), sem verbálisan, sem fizikailag senkitől. Rengeteg próbát végignéztem különböző rendezőkkel, mind más és más stílusban végezte a munkáját, de aki vehemensebb volt, annál se éreztem, hogy megalázná a művészt vagy a stáb bármely' tagját egy-egy kirohanásával. A ViaszBabában leírtam a történetet, mikor KERO kirúgta a ma már egekig törő Bori Tamás színpadmestert (milyen végzettsége is van neki, hogy közben főrendező lett?), de két perc elteltével már újra a színpadon pattogott, és úgy kommunikáltak egymással, mintha mi sem történt volna. KERO Zsuzsát is instruálta idegesen, frusztráltan, de Ő fel se vette, csinálta, amit mondtak Neki, és sem sértődés, sem neheztelés, sem megkérdőjelezés nem volt: így álltak össze azok az előadások, melyek végén a színészek a tapsrendnél könnyes szemmel hálálkodtak az álló és tapsoló közönségnek - így ért körbe az egész. 

Amellett, hogy pont azok a színészek álltak ki a megaláztatások ellen, akiket nagyon szeretek, tisztelek és elismerek, mégis úgy érzem, hogy az, amit én az Operettszínházban próbákon láttam, egy feszültebb művészi munkafolyamat volt, nem célzott és személyes megaláztatás. Kezdetektõl ezt a hozzáállást tapasztaltam, ez volt a természetes.

Viszont... Döbbenet, hogy 2017 őszén, mikor a ViaszBaba megjelent, mi mindenen mentem keresztül kezdetben csak azért, hogy megvédjem. Teljesen véletlenül szaladt össze a megjelenése a KERO-féle #metoo-val, de már az előzmények is említésre méltóak. Még 2017 kora tavaszán, mikor a könyv elkészült, több elismert kiadóvezetőnek küldtem belőle részleteket, akik (és ezt köszönöm!!!) mind válaszoltak, volt aki személyesen is behívott, és mindannyian nagyon szerették a könyvet, bátornak és hiteles hangulatkeltőnek nevezték. Két ajánlatot is kaptam, viszont a szerződés mindkét kiadó által elég egyoldalú volt; megvették volna a könyvet fix összegért, és attól kezdve azt csináltak volna vele, amit akarnak - forgalomba se kellett volna hozniuk. A hozzám egyik legközelebb álló főszerkesztő felvetette, hogy ha magánkiadásban adom ki, akkor minden jog nálam marad, és senki nem érintheti, pusztíthatja (ma már tudjuk: darálhatja) le a könyvet, senkit nem tudnak később megzsarolni, hogy ne forgalmazza. Mivel nevek és konkrétumok nem szerepeltek benne (nem is akartam nyilvánosságra hozni sosem, de a támadások másképp rendezték), érthetetlen volt számomra az a rengeteg fenyegetés, amit 2017 tavaszától kezdve kaptam névtelenül (ezek a Bíróságon vannak e pillanatban is), családomat és az életemet fenyegették, amennyiben a könyv kiadásra kerül. Nyilván Kalocsai Zsuzsa akkor még nem tudta, hogy a bántalmazást nem írom bele, és semmi terhelőt Rá nézve nem írok - mégis félt, rettegett, de Nála talán még jobban az exférje, aki az elmúlt 70 évének minden kapcsolatát felhasználta, hogy a könyv ne jelenhessen meg. Részemről nem féltem, az igazságérzetem nagyobb volt annál, mintsem megijesszen holmi életveszélyes fenyegetést tartalmazó email...


Közben kirobbant a Marton Lászlót érintő #metoo botrány, és a belső körök elkezdték azt hinni, hogy Eszenyi Enikő a SzínészNŐ. (más nevek is felmerültek, de azok csak találgatások szintjén a nézők körében) Mivel a színházi pletyka gyorsan terjed, a Vígszínház pedig hirtelen instabil lett a Marton-ügy miatt, a könyvem az Operettszínház körül mozgó “disznófejű nagyurakon” kívül (akik tudták, kiről szól) elkezdett "felfutni", ismert lenni, mert eszköz volt ahhoz, hogy esetleg egy Eszenyi-botrányt okozva eltávolíthassák őt a Vígszínház éléről. Akkor ezt nem tudtam, mint ahogy azt sem, hogy addigra már a Vígszínházon belül is forrtak az indulatok. Naponta változtak a dolgok, egyik nap még "nem éled meg a holnapot" üzenetet kaptam, másik nap már újságírók és televíziós csatornák könyörögtek azért, hogy meséljek minél többet arról, ami és ahogy velem történt, és hogy milyen “szörnyeteg” is az a SzínészNŐ (ezt tõlem nem hallhatták), akiről a könyv szól. Nekem a nyilvánosság biztonságot adott (Zsuzsa volt férje szó szerint követett abban az idõben hatalmas, fekete koporsó autójával...), és én hittem, hogy ezáltal az igazság is gyõzedelmeskedhet. A legkülönbözőbb módokon próbáltak rávenni, hogy mondjam el a nevét (pénzt SOHA, semmilyen cikkért, műsorért, megkeresésért NEM KAPTAM), szó szerint belharc zajlott azért, hogy kinél vallom majd be először a nevet. Tudtam, hogy senkinél sem fogom, pedig mint a keselyűk keringtek felettem, s míg Kalocsai Zsuzsa elvolt, mint a befőtt, addig a kolléganőit, s főleg Eszenyi Enikőt meghurcolták - ekkor döntöttem úgy 2018 nyarán, hogy ez nem mehet így tovább.

S hirtelen csend lett. Kalocsai Zsuzsa neve lesokkolta a sajtót, mert egyrészt hiába vált el 7 éve, ez nem volt igazán publikus akkoriban, másrészt mindenki tudta, hogy olyan politikai hátszele és védelme van, hogy nemhogy támadni nem szabad mindazért, amit velem tett, és amiről több médiumban konkrét bizonyítékok jelentek meg, hanem védeni kell, mindenáron. Másnap mentem volna a Mokkába, este lemondták. Az ATV Egyenes Beszédjét - Rónai Egonnal - több órán át egyeztettem a főszerkesztővel (szigorúan a téma társadalmi vonatkozásában, mint áldozat egy kapcsolati erõszakban), a felvétel napjának délelőttjén lemondták. Egy-két bulvárlap még lehozta, hogy kiről is van szó, aztán csend lett. Mindez pár napon belül történt...

Egy nagyon kedves újságíró ismerősöm - aki akkoriban talán a Blikknél dolgozott - volt az egyetlen, aki elmesélte, hogy már ült le a számítógéphez, hogy megírja a sajtótájékoztatón elhangzottakat, de már ott várta az asztalán Lőrinczy György ügyvédjének 3 oldalas fenyegető levele (ez is a Bíróságon van), amelyben minden sajtó és médium munkatársát azonnali kirúgással fenyegetett meg abban az esetben, ha Kalocsai Zsuzsa nevét bármilyen formában le meri írni - hozzátenném, ez jogtalan volt, hiszen Kalocsai Zsuzsát csak és kizárólag az Általa kinevezett jogi képviselő "védhette" volna, de az sem zsarolással (bár nekik ez a normális módszerük), mégis az állásukat féltő médiások egyszerre léptek hátra, és menekültek ki a fullasztó helyzetből, hogy vezetõ politikusok akkorra már üdvöskéjévé vált primadonnája ellen nehogy egy lépést is tegyenek. Közben a Bíróság jogtalanul és teljesen értelmezhetetlen módon igen ritkán használt "különleges bánásmódot" adott Kalocsai Zsuzsának (amit csak gyámság alatt lévők, szexuális bántalmazás áldozatai vagy kiskorúak kaphatnak, indokolt esetben - Kalocsai Zsuzsa melyik ezek közül?), de ezt másodfokon azonnali hatállyal el is törölték a csodálatos ügyvédem, Dr. Kiss D. Csaba közbenjárására.

Ráadásul bukta volt mindenkinek, aki általam akarta elmozdítani a helyéről Eszenyi Enikőt.

Eszenyi Enikőről csak néhány mondat; számomra megdöbbentõ. Zsuzsával rendszeres vendégek voltunk a Vígszínházban, a Mikvét például a Pesti Színház lépcsőjén zokogtuk végig, és többször előfordult, hogy előadások után megittunk egy pohár bort Zsuzsa ottani színészkollégáival. Mindig jó hangulat volt, szerettünk oda járni, szerettük, amit Enikő képviselt - igazgatósága első felében voltunk ennek külső szemlélői, nagyjából 2015-ig. Zsuzsát ő rendezte 2004-ben az Operettszínházban a Bál a Savoyban című előadásban a Raktárszínházban, és Zsuzsa nagyon szerette, mindig csupa jót mesélt róla, és szerinte fantasztikus volt a közös munka vele. Én háromszor találkoztam vele hosszabban; egyszer a MASZK Gálát rendezte a Vígben, és bejött Zsuzsához az öltözőbe megkérdezni minden rendben van-e, van-e bármire szüksége, és szóljon, ha van kívánsága, ötlete a Nyáry Zoltánnal való Emlékszel még? című dal előadásához - nekem nagyon kedves és szimpatikus volt, Zsuzsa meg is jegyezte, hogy nagyon szereti őt. Aztán a Mikve szünetében a Vígszínház akkori színésznőivel tartottunk traccspartit a hátsó traktusban, ahol semmi feszültséget nem éreztem, még beszéltük is Zsuzsával, hogy ez "mennyire más hangulatú tér, mint az Operett..." Az 50. születésnapján pedig természetesen ott voltunk, rengetegen voltak, és lehet, hogy naiv vagyok, de egyrészt kellemes ünnepség volt, másrészt én azt éreztem, hogy szeretik őt az emberek. Mindettől függetlenül SEMMI közöm a Vígszínház dolgaihoz, teljes mértékben elfogadom és tiszteletben tartom az ottaniak érzéseit, véleményét és a tényeket. Bárcsak az Operettszínházban is kihullanának a csontvázak azokból a zárt szekrényekből...

Még egy gondolat a ViaszBaba és a BörtönBaba záróakkordjához; egész életemben a médiában dolgoztam, de ilyen politikai erőt, befolyást, fenyegetést és megfélemlítést még nem láttam, mint amit ez az ügy kiváltott pro és kontra 2018-ban. Az egyetlen oknyomozó riportert is a 3 oldalas fenyegető levéllel zsarolták meg, aki le merte írni az igazságot, pedig ő az Operettszínházon keresztül megkereste a cikk előtt Kalocsai Zsuzsát, hogy korrektül teret adjon az ő véleményének is az ügyben. Ezek után kapta a fenyegető levelet, ugyanazt, amit korábban a kollégái.

 A média azt mondja, azt írja le nektek, ami a feletteseik érdekeit szolgálják, hogy úgy lássatok és gondolkozzatok, ahogy ők szeretnék, és hiába próbálunk optimisták lenni, tudnék még mesélni; a helyzet egyre rosszabb.

" A színház szép magánügy, százezer ember társaságában. "

Kalocsai Zsuzsa Múzsája

Egy kezemen meg tudom számolni, elmondása alapján hány embert szeretett életében Kalocsai Zsuzsa, és néha elgondolkodtató, hogy e néhány ember között nem a családtagjai szerepelnek, hanem Általa választott "lelkitársak", akiknek a létezése értelmet adott mindannak, aminek Ő önmagát érezte. Másoknál kereste a válaszokat, és ha a lelke kapcsolódott egy másik lélekhez, akkor tudott csak szeretni igazán. Nyolc évig éltem Vele, összesen három ilyen embert tudok mondani, de közülük is kiemelkedik a Mindene; 

Gencsy Sári


Gencsy Sári a maga idejében (sz.1919, aktív:1944-2008) híres és ismert operaénekes volt, hallomásból tudok róla magánéleti elemeket, minthogy falta a férfiakat, remek humora volt, de a szakmája egyik legalázatosabb, leghitelesebb képviselője is volt, és a Zsuzsához hasonló mentalitással szorított mindent háttérbe azért, hogy a színpadon tökéletesnek érezhesse magát. Nagyon furcsa számomra, hogy Gencsy Sári (akinek munkásságát koromnál fogva sajnos nem ismerem, s úgy hiszem, vagyunk ezzel így páran...) a Zsuzsával töltött minden percemben jelen volt, még barátságunk kezdetén, s szerelmünk, majd végső harcaink közepette is anélkül, hogy ő tudott volna valaha is arról, hogy én létezem; néhány hónappal azelőtt halt meg, hogy közelebbről megismertem Zsuzsát.

Nem tudok előzményeket kettejük kapcsolatáról, de belém lett kódolva, hogy Gencsy Sári gyönyörű nő volt, s bölcsebb, több, jobb bármelyikünknél. Zsuzsa mindig elmondta, hogy hatalmas kék szeme és szőke haja volt, rajongtak érte a férfiak, és mikor a gyász megrendítette, szent meggyőződése volt, hogy maga Gencsy Sári küldött engem Mellé, hogy legyen aki életben tartja, elszakítja a Sárika által is gyűlölt és megvetett volt férjétől, valamint új életet és boldogságot ad Neki. Így lettem én a kis angyalkája, akiben Sárikát látta. Furcsa volt nekem e mítikus kapcsolat árnyékában élni, ugyanakkor ismeretlenül is nagyon szerettem a hölgyet, mert amikor Zsuzsa beszélt róla, a hangja ellágyult, láthatóan boldog volt, és Gencsy Sári véleménye, gondolatai, érzései tényleg megdöbbentően egyeztek az enyéimmel, ha a külső hasonlóságokról nem is igazán tudok nyilatkozni. Talán egy (de lehet, hogy két) évtizedig volt Kalocsai Zsuzsa énektanára, de inkább mondanám barátnőjének, bizalmasának, édesanyja helyett édesanyjának. Sokat írt róla abban az ominózus naplóban, többször említette, hogy a volt férje nem engedi el énekórára, vagy direkt kellemetlenségeket okoz, hogy ne tudjanak találkozni, és hogy Gencsy Sárinak erről mindig megvolt a határozott véleménye, és biztatta is a változtatásra, de Ő túlságosan félt attól, hogy - bár néhányszor elindította a válást, mégis visszakozott - elveszíti a színpadot, mert a volt férj megfenyegette, hogy tönkreteszi. Ezt is leírja a naplóban.

"2005.08.28.

Drága Napló!

Nagyon sajnálom, hogy így elhanyagoltalak, és hogy nem írtam fel mindent, ami sérelem ért. Azóta teljesen eldurvult a helyzet.

Hihetetlen, hogy milyen világosan láttam már akkor, hogy abnormális a helyzet, amikor még csak apróságok történtek, és nem azok a vérlázító dolgok, amiken keresztülmenve a mai napig nem váltam el. Azok után, hogy még a terhességem alatt meg szerettem volna beszélni a házaséletünket, az IMPOTENCIÁJA miatt kértem, hogy ha együtt nem tudjuk ezt megoldani, forduljunk tanácsadóhoz.

Ma azt vágta a fejemhez, hogy meglopom. Mert a szódásnak az ő tálcájáról pótoltam ki az egy rekesz szódához a pénzt. Persze mert Kötcsén nincs bankautomata, amiből ki tudtam volna venni pénzt. Nagy lopás kb. 1500 Ft fém aprópénzben, és még a Katikától is kellett hozzá kérni 140 Ft-ot. Arról miért nem beszél, hogy a BT számlájára én csak betettem a külföldi pénzeimet, de nem vettem ki soha 6 éven át, és a mai napig nincs hozzá kártyám? Itt nem aprópénzről, hanem MILLIÓKRÓL van szó!

A pesti rezsit kezdettől fogva az én fizetésemből vonják. 8 évig kitartottam egy pasast??? Mikor lettem ilyen anyagias? Hát néztem én a pénzt, amikor kérte? Adtam, csak ne sírjon. Soha. És kértem én tőle? Soha. Most meg már szinte nekem akart jönni, hogy megüssön. És mindezt a gyerek előtt. Valami vélt sérelem vagy apró vita miatt a gyereknek azt mondta: „ ANYÁD AZ A BÜDÖS KURVA”. (mármint ez én vagyok.)  Nem a gyerekkel kell a vitás dolgokban igazolnia magát,  hanem velem kell megbeszélnie a dolgot. Tévképzetei vannak, hogy én ellene nevelem a gyereket. Ez a legnagyobb hazugság.

Az ő dolgai fontosak, az enyém nem fontos, vagy legalábbis másodlagos. Szóval roppant önző. Kíváncsi vagyok mikor hozza el Sárikát. Megígérte. Lehet, hogy Sárika látja jól a dolgokat, és majd eljön taxival. Ha ez bekövetkezik, megértem, hogy nem tanít tovább. Csak Tamás nem látja be, hogy szép lassan tönkretesz. Az éneklés főként önbizalmi kérdés."

(Kalocsai Zsuzsa naplója - szó szerinti részlet)


A zongorán lévő fénykép
Kalocsai Zsuzsa a gyereke születése utáni 10 évben mind emberként, mind nőként, és sajnos színésznőként is nagyon szenvedett, 2007-ben a szerepeit is elveszítette, mert az otthoni stressztől elment a hangja, ezért Gencsy Sári énekórái mellett különféle, nagyon drága terápiákra járt, mert azt hitte, az állapota végleges. Hálás vagyok Gencsy Sárinak, amiért "megvárta" (89 évesen hunyt el), hogy a Zsuzsa rá tudjon dőlni valaki másra helyette, és így ne a 2008-ban írott naplóbejegyzéseken, vagy a korábban nekem írt smseiben jelzett Önmagában való károkozásokon járjon az esze, hanem próbáljon nyitni a világ felé. Hatalmas szerepe volt ebben a mentorának, aki ha említésre került, Zsuzsának ragyogtak a szemei, és bármilyen interjút meghallgattok, elolvastok az elmúlt 20 évből, alig van, melyből kihagyná, mennyire szerette és milyen sokat köszönhet neki.

A Sors iróniája, hogy csak látásból ismertem Zsuzsát, mikor Gencsy Sári halála miatt gyászmise volt a Terézvárosi Nagytemplomban. Munkába mentem, és teljesen véletlenül futottam bele a megtört, kisírt szemű, gyenge és fáradt Kalocsai Zsuzsába, aki a gyászmiséről tartott hazafelé. Panaszkodta, hogy a férje még csak el se kísérte. Voltunk elég sok temetésen a későbbi években, de sosem láttam ilyennek. Utána hetekre bezárkózott, senki nem látta.

A Nagymező utcai lakásában a zongorán egy hatalmas, bekeretezett, aranyozott, fiatalkori Gencsy Sári kép van kitéve (ezt láthatjátok feljebb). Azon kívül csak Önmagáról voltak képei a lakásban, illetve néhány saját festménye, esetleg oldalfalakon én vagy a kutyák. Mindig úgy gondoltam, hogy ez az a “végtelen tisztelet és szeretet érzés” - amire Ő képes -, hogy nem Önmagát nézte a zongorás beénekléseknél, hanem A Múzsáját, aki fentről vigyázott rá és segítette jobbá válni a színpadon. Később egy vidéki énektanárhoz járt, sokszor elkísértem (valójában a kapcsolat közöttünk ezeken a hosszú utakon bontakozott ki úgy igazán), nagyon jól éreztük ott magunkat, s bár Sárikát minden alkalommal említette, az ottani hölgyet is szívünkből szerettük mind a ketten. Aztán valamiért annak a vonalnak vége lett, és jött egy harmadik tanár a belvárosból, akit már nem ismertem, de aki non-stop zaklatta üzenetekkel; megint az a típus volt, aki semmilyen módon nem tartotta tiszteletben a magánéletét, és Zsuzsa számára is idegesítően tapadt rá - lenne ötletem, kinek az ajánlására választotta.

Biztos sokan nem ismeritek már Gencsy Sári nevét, de én úgy gondolom, ma nem lenne Kalocsai Zsuzsa, ha nem lett volna Neki annak idején (a legjobbkor) egy Gencsy Sárija.

Ez a történet így kerek.


krencseyhella@gmail.com

BörtönBaba light... 7. Egy bántalmazás margójára...

 - avagy egy "átlagos" bántalmazás másnapján e-mailt írtam a hozzám legközelebb álló barátnőmnek, hogy elmondhassam valakinek, mi történt velem. 

(SOHA ne történjen veletek hasonló, de ha mégis, mindenképp mondjátok el, vagy írjátok le egy pár soros emailben egy közeli barátotoknak, és ha lehet, fényképet is készítsetek. Senki nem hinne nekem, ha nem tettem volna így annak ellenére, hogy Kalocsai Zsuzsa védelmében látleletet sosem vetettem. A dátumozott, leírt levelek és az aznap elkészített fényképek, valamint a barátoknak elmondott egy-két eset nélkül semmibe veszik az igazatokat, a fájdalmatokat, megaláznak és kinevetnek a Hatóságok. Engem būnözõként kezelnek a mai napig sértettként, de ez már fejlõdés azok után, ahogy a dokumentációk bemutatása elõtt bántak velem...) 

Emlékszem, minden ilyen alkalomkor fulladtam a tehetetlenségtől, a fájdalmaim miatt elmenni a lakásból esélyem sem volt, és a kommunikációs lehetőségeimért is küzdenem kellett. Telefonálnom ilyenkor nem volt szabad, mert Zsuzsa otthon volt, így általában iskolai feladatokra hivatkozva tudtam megszakításokkal egy-egy levelet megírni.

Magam számára is döbbenetes és félelmet keltő, ahogy ezeket a helyzeteket elviseltem, elfogadtam, mondhatjuk úgy; túléltem. A 2013-ban írt e-mail levél a jog szerint hivatalos dokumentumnak, bizonyítéknak számít, nekem viszont csak néhány szó, ami megmutatja a világnak, hogy a gyertyafényes vacsorákon kívül mi más is zajlott abban a Nagymező utcai lakásban. A levél tartalmán, szóhasználatán nem változtatok, ugyanazt olvashatjátok el, amit a Bíróság.


Ő = Kalocsai Zsuzsa

" 2013.02.20. 13:13
   Címzett: xy@gmail.com
   Feladó: én

Drágám!
Nem tudok most se sokat írni, egyrészt, mert Ő korzózik körülöttem (fél), másrészt mert nagyon gyengének érzem magam és legszívesebben csak alszom és pihenek - persze azt hiszem, jelenleg ez a lehető legjobb tevékenység. Kicsit aggodalmaskodom, mert a szakdolgozatom nem halad...de jelenleg képtelen lennék órákat a gép előtt ülni. Sem lelkileg, sem fizikailag nem menne.
Gondolom nagyjából kitalálod, hogy mi történt, de azért ez annyira durva volt, hogy még mindig nem ébredtem fel, többször hiszem, hogy csak álmodtam.

  (....) egyszerre értem haza Vele, de már úgy rám vágta a bejárati ajtót, hogy tudtam, hogy kezdődik...Nem telt el pár perc, már ütött, rúgott, üvöltötte, hogy én szörnyeteg vagyok, és hogy milyen nehéz éjszakát okoztam a gyerekének, mire mondtam Neki, hogy szerintem inkább Ő okozza azokat a nehéz éjszakákat, mert remek lehet a 15 éves kamasznak úgy lefeküdni, hogy na ma is hazudtam apámnak... Erre csak még idegesebb lett, elkezdte letépni a lakásban található kedvességeimet, a Szeretlek feliratot, meg a kis apróbb készítményeimet, miközben őrült volt és tört-zúzott, én meg menekültem. Időnként odavágott a bejárati ajtóhoz, mikor a kulcsomat akartam kivenni, ami azért volt erős, mert az az ajtó tiszta fa és fém, és kiáll belőle mindenféle, úgyhogy iszonyú fájdalom volt. 

Lerángatta rólam a ruhát és bugyiban kivágott a gangra, a korlát fogott meg, de majdnem átestem, pici kellett volna hozzá. Akkor nagyon megijedtem, mondtam, hogy elmegyek, de első utam az orvoshoz fog vezetni és feljelentem, mire berángatott, és tovább rúgott gumicsizmával - ennek hála van a bal lábamon a térdem és a lábfejem között egy focilabda nagyságú duzzanat, ami ma épp lila, de első nap csak dagadt volt, véres, és pokolian fájt. Egy idő után éreztem, hogy nehezen lélegzem, fulladtam, mire elkapta a nyakamat és fojtogatott, és ordította, hogy semmilyen orvoshoz nem megyek és takarodjak az életéből. Mondtam, hogy hívja a rendőrséget, de csak mondogatta, hogy hívja, nem tette meg, ellenben felkapta a számítógépemet, amin a szakdolgozatom volt, és kilógatta az ablakon, hogy kidobja. Mondtam, hogy tegye, annál jobb, tele van az utca emberekkel, majd legalább lesznek tanúk...Erre visszafogta magát, én meg rettegtem, mert az elborult elméjének egy pillanat lett volna, hogy földhöz vágja. (később megtette, igazságügyi vizsgálat készült az esetről)

  Teljesen önkívületben volt... Mindennek elmondott, a rohadt kurvától kezdve a senkinek nem kellő aljadékig, aztán volt olyan is, hogy rám ült, a 97kilójával az én 47emre, és akkor fordította úgy ki a jobb lábfejemet, hogy visítottam, de nem hagyta abba, és pillanatok alatt bekékült és feldagadt és nem tudtam mozgatni. Mondtam Neki, h álljon le, mert nézze meg, milyen lett, de csak annyit tett, hogy leszállt rólam, rám köpött (ez volt nekem a legdurvább) és ott hagyott.Gyorsan felvettem egy felsőt, hogy ne legyek ennyire sérülékeny és elbújtam a fürdőszobában, miközben hallottam, hogy Ő rombol odakint. Eltörte a hajpántjaimat (alig van pedig),tányért is földhöz vágott, és csak remélni tudtam, hogy a számítógépet békén hagyja, annyi esze talán van. A táskám is Nála volt, a kulcsomat akarta meg a telefonomat, de mindkettő máshol volt.

   Féltem, az az igazság, és nem hittem, hogy tud ilyen lenni. Én egy ujjal nem értem Hozzá, a szeme alatt van egy tűfej nagyságú seb, abba a körmöm akadt bele valószínűleg, ahogy nyomtam el magamtól, meg a homlokán is van egy borsónyi sérülés, szintén ettől. Rajta nincsenek véraláfutások, horzsolások, semmi.

  Egy idő után leállt, elfáradt. Nem szólt, csak leült cigizni. Én fogtam a reszkető két kutyát és bebújtam az ágyba, odavettem magamhoz őket és próbáltunk megnyugodni. Ő egy idő után bejött, leült az ágy szélére és elkezdte mondani, hogy rettenetes hova jutottunk... Nem válaszoltam, el voltam foglalva az egyre élesedő fájdalommal a lábaimban. Ő kiment, én meg kisántikáltam borogatást csinálni, de az igazi sokk akkor ért, mikor felgyújtottam a villanyt és megláttam a focilabdányi dudort a bal lábszáramon és a hatalmas zúzódást a jobb lábfejemen. Sírni kezdtem, mert iszonyatos volt a fájdalom. Nem bírtam egy idő után felállni, így megkértem, hogy hozzon fájdalomcsillapítót - fél óra múlva hozott, de amikor meglátta a lábaimat, azonnal rosszul lett és teljesen megváltozott. Mondta, hogy nagyon sajnálja és mit hozzon rá, és kente Betadine-nal a sebeimet (tele volt a kézfejem, a mellem és a karjaim karmolásokkal), és cserélte a zúzódásokon a vizes borogatást, de nekem olyan fájdalmam volt, hogy zokogtam.Úgy éreztem, hogy eltört a lábfejem, mert zsibbadt és nem tudtam mozgatni. Bevettem fájdalomcsillapítót, kb. 20perc múlva kezdett enyhülni.

  Minden egyre letisztultabb lett, kezdtem érezni és keresni a sebeket. Tele van mindkét karom 200ftos nagyságú zúzódásokkal, de végig, nincs ép felület; a kézfejeimen nyílt sebek vannak; a gégém miatt alig tudok nyelni, mert fojtogatott és fáj minden nyelés; a mellem tele van karmolással; mindkét csípőmön tányér nagyságú kék folt van, amik annyira fájnak, hogy egyik oldalamra se tudok feküdni; a jobb térdem is egy hatalmas kék folt, és a bal combom is, de a legdurvább a lábszáram és a lábfejem.

   Hajnali 3ig próbáltuk menteni a menthetőt, de a duzzanat már nem ment le, én meg annyira kimerültem, hogy elaludtam. Ő nem aludt. Kiosontam fenékcsúszással hajnali 6kor a telefonomért (Ő nem vette észre, mert a konyhában volt), mert ugye közölte, hogy én nem telefonálhatok és figyelt nagyon. Sírtam a fájdalomtól, de  muszáj volt tudnom, hogy megvan a telefonom, és tudok segítséget kérni, ha kell. Akkor írtam smst, de ne emészd magad, hogy akkor nem láttad, semmi baj, előfordul, meg úgyse tudtál volna segíteni, csak egy ölelésre vágytam, de később megkaptam, úgyhogy nehogy aggódj emiatt Drágám!

   Reggelre nem bírtam lábra állni, és Ő, bár sértett félnek érezte Magát, szerencsére levitte Kiskutyát sétálni és normálisan kezelt engem, bár láthatóan nagyon örült, hogy nem tudom elhagyni a lakást. Nem mintha akartam volna, mert attól féltem, ha elmegyek, kizár, és kezdődik ugyanaz, mint nyáron, hogy nem kapom vissza a cuccaimat és még Kiskutya is itt maradna - na meg nem akartam a családom szeme elé tenni, hogy mi történt, van elég bajuk. Később odaadtam Őneki a névnapi ajándékát, aminek rettenetesen örült, tényleg nagyon eltaláltam (már egy hete megvolt, becsomagolva...), és próbáltuk normálisan kezelni egymást, de azért mindketten eléggé magunk alatt voltunk. Ő láthatóan küzdött azért, hogy ne jelentsem fel, érezte, hogy ez most tényleg gáz, amit velem tett..Mikor támadt, akkor azért megmondtam, hogy ezt most nem ússza meg, de igazából tehetetlen vagyok. Épp most néztem, hogy el kéne vonszolódnom a sebészetre látleletet vetetni, de nehéz úgy, hogy Ő minden pillanatomat felügyeli (kb. 5ször szólt már most, hogy mit csinálok, azt mondtam, esszét írok a sulinak...), ráadásul nem akarom idegeneknek elmesélni, hogy mi történt, mert megalázó. Telefonnal lefotóztam magam, nem akarlak sokkolni vele, de majd egy képet később átküldök, hogy lásd, mennyire durva, de azon kívül, hogy most kb.2hétig fekete foltos lesz a testem, más fegyver nincs a kezemben.

  Ma reggelre Ő nagyon aranyos, reggel már simogatott, de szerintem ebben az is benne van, hogy tegnap volt a névnapja és rengetegen köszöntötték, kivéve a gyereke, ami elég megrázó Számára, mert 15 évesen azért egy smst írhatna Neki, hogy boldog névnapot.Nem tette.
  Ennyi a tényleírás, Drágám. Hogy mindez fel tud-e dolgozódni, és hogy milyen következményekkel jár, még nem tudom.Most pihennem kell, nem vagyok jól."



Az ilyen esetek általában 1-2 hétig tartottak, amíg fel nem gyógyultam teljesen. A lakásból ki nem mozdultam, Zsuzsa bejárt a színházba próbálni, előadásra, bevásárolt, és állandó vendég volt a patikában fájdalomcsillapítókért, de a bűntudata miatt pár nap elteltével már végtelen türelemmel és szeretettel ápolt, vigyázott rám. A legközelebbi barátaimon kívül soha nem beszéltem ezekről a dolgokról, a színházba addig nem mentem be, amíg rajtam látható sérülés volt. Próbáltam nem felfogni lelkileg - úgy sokkal könnyebben túlléptem rajta. Nem a fent leírt eset volt a legdurvább, de egyike volt azoknak. Mivel a kapcsolatunk során elég sok esetben történt hasonló, a 2013-ban íródott levél alapján tudtam csak a nyomozati hatóságnak és a Bíróságnak is konkrétan rekonstruálni ezt az esetet.

Szeretném, ha a világ tudná, hogy nem minden az, aminek látszik egy ünnepelt színésznő esetében sem. Az egész bosszúhadjáratot azért indította, hogy ezek a dolgok ne kerüljenek nyilvánosságra. Meg akar(t) félemlíteni (a volt férje a mai napig zaklat trágár szavakkal az interneten, de már ezt is jeleztem többször a hatóságoknak), de hiába tisztelem az érzéseimet Zsuzsa iránt, és hiába tekintem alapvetően szép időszaknak a mi együttlétünket, a hazugságai megmérgezték a hitemet abban, hogy ki is volt az a nő, akit ismertem - ismerni véltem.

Ha nem kezdte volna el aljas, korrupt, mindenre és mindenkire kiterjedő előadását a saját félelmei és külső személyek zsarolásának hatására pár évvel ezelőtt, az én részemről soha nem romboltam volna le a Róla felépített illúziót, az Õt körbelengõ mítoszt - soha nem tudtátok volna meg, hány arca is van valójában...