Gumicsizmával rúgott belém országunk ünnepelt, több állami-díjjal kitüntetett SzínészNŐje...


Ami a KÖNYVből kimaradt -  nem titkolom tovább...


Alig 50kg-os, vékony, törékeny, porcelánbőrű fiatal lány voltam-vagyok, akin a legkisebb atrocitás is azonnal meglátszik - egy időben minden egyes nap meglátszott.

Néhány nappal múltam 24 éves, és már három éve éltem együtt az ország ismert művésznőjével, mikor egyik délután a Színésznő kamasz fia az utolsó pillanatban (az exférj egyértelmű utasítására, mondván, látott engem reggel az utcán kutyát sétáltatni, emiatt nem találkozhat a 16 éves fiú az anyjával... - igen, mi ilyen abszurd világban éltünk) megint lemondta a lehetséges találkozót, kétségbe ejtve ezzel az anyai "muszáj" érzést a Színésznőben. Egy ideig vigasztaltam, próbáltam megnyugtatni, esetleg más programot kitalálni - Vele lenni -, mígnem dühe és fájdalma átcsapott az én hibáztatásomba; csupán percek teltek el, de már az előszoba szőnyegén feküdtem tele lila-zöld véraláfutásokkal, zúzódásokkal, fájdalmakkal, értetlenül, mozdulatlanul.
A karom, a lábam, az arcom az ütések erejétől piros, majd lassan sárgás foltokban pompázott, és sajgott mindenem; magzatpózban vártam az enyhülést, némán folytak a könnyeim, átáztatva a kemény, szúrós, piszkos előszoba-szőnyeget.

A hozzám mérve kétszer akkora súlyú, és kétszer annyi idős Színésznő közben öltözött, menni készült, rossz élethelyzeteiből mindig azonnal elmenekült; gumicsizmát húzott, s miközben az ajtó felé elment mellettem, akkorát rúgott a jobb térdembe teljes erejével, hogy az azonnal focilabda nagyságúra dagadt, és ettől kezdve két hétig nem tudtam ráállni - ki se tudtam mozdulni a lakásból. 

Mindenki úgy tudta, influenzás vagyok. Mindenkinek mindketten ezt mondtuk.

Sok idő telt el. Csend volt. A kopott szőnyeg vált otthonommá, csak a saját lélegzetemet hallottam. Nem mozdultam, nem gondolkoztam, nem mertem harcba szállni az álló idővel. Monoton lélegeztem tovább, ebből tudtam, hogy még létezem. Miután a Színésznő órákkal később hazajött és látta, hogy még mindig ott fekszem, szó nélkül vizes borogatást hozott, és besegített az ágyra. Akkor már mindegy volt. Nem volt egyértelmű, hogy azt bánja, amit tett, vagy egyszerűen megsajnált. Még én vigasztaltam, hogy nincs semmi baj, majd meggyógyulok, emiatt ne érezze rosszul magát.

Másnap, míg délelőtt próbája volt a színházban lefotóztam, hogy mi történt velem, majd felhívtam egy áldozat-segítő központot, hogy hogyan is kezelhetnék egy ilyen helyzetet - azt mondták menjek be hozzájuk. Kérdeztem, hogy mégis hogyan? - majd ha jobban leszek (!) menjek be, vagy hívjam a mentőket.

Hívjam a mentőket?! Válaszoljak a feltett kérdésekre? Juttassam börtönbe a Színésznőt?!
Hogy tehetném?

      
Két hét múlva tudtam először utcára menni, be kellett mennem a főiskolára vizsgázni - a sötétlila foltokat, amik kilátszódtak a ruhából lesminkeltem, a térdemre pedig egy farmert erőltettem; az egész lábszáram koromfekete volt és rettenetesen fájt. Kérdezték az iskolában, hogy miért sántítok. 
"Megcsúsztam az utcán egy lefagyott vízátfolyáson...."

A Színésznő nevét a magyar jogrendszer miatt (egyelőre) nem hozhatom nyilvánosságra.
 Jelenleg az "ügy" a Bíróságon van, én pedig tisztelem a törvényeket.

Addig is a Színésznő a színpadról, festett mosollyal az arcán minden egyes nap százakkal - az egész világgal - elhiteti, milyen csodálatos EMBER, és közben milyen szerencsétlen 
" áldozata a saját múltjának... "
Egész életében ezt csinálta - tehetségét dicsérje, mindenki el is hiszi Neki.

(a képek nem illusztrációk és különböző alkalmakkor készültek)

ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo

A SzínészNŐ utolsó üzenete....


Két hónap telt el a könyv utolsó mondata óta, s mi semmit nem tudtunk egymásról a SzínészNŐvel....

Az ősz furcsa színekben játszott, a nyári meleg oly' sokáig kitartott, ahogy saját, sokkos állapotunk is e váratlan, értelmetlen, s drasztikus lezárás után - nyolc évet temettünk néma csendünkben.


A világ azonban nem volt olyan beletörődő, ahogy mi azt képzeltük.
Egy novemberi estén meghívást kaptam egy kiállítás megnyitójára, s hogy (hogy nem?!) a SzínészNŐt rendelte oda a Sors, hogy "emelje az est fényét." Az augusztusi Grande Finale kiváló alakításának emléke még erősen égett mindkettőnkben, mikor a tömegtől elhúzódva beszélgetni kezdtünk...

A SzínészNŐ zavarban volt; lelkében érezhetően ütközött a mit KELL és mit SZERETNÉK mondani ellentmondás, de végül az előre kódolt üzenet nyert. Kopott, sérült, sokszor lejátszott lemezen fennakadt monológgal kábított; elmesélte, milyen csodás az élete... Déjá vu tíz évvel ezelőttről... Bájos mosolya, kedvessége, ám mégis idegen közvetlensége valahogy nem illett a képbe, de még ekkor sem hittem, hogy miközben "régi ismerősökként" a hétköznapokról cseverészünk, Ő hetente többször a hatóságok vendégeként valótlan állításokkal próbálja menteni a saját bőrét, nem kímélve ezzel a saját gyerekét (!), családját, kollégáit és a szerelmét - a bohócjárta-világ pedig elbűvölte a hatóságokat. Így esett - akkor ezt még nem tudtam -, hogy a SzínészNŐ rendszere ekkorra már felépült, és megingathatatlanná vált csupa hamis tanú és hamis történet szálain felkapaszkodva. Gondosan kitervelte, mindent és mindenkit feláldozott személyes bosszújáért.

Nem tudott ember maradni az embertelenségben.

Játszott, ahogy kedve tartotta. Míg én szívből örültem, hogy méltóan tudjuk eloltani a kettőnk közt nyolc évig lobogó lángot, Neki csupán nosztalgia voltam azon a novemberi estén; érzékeny, szép szöveg a poros szövegkönyvből. Megsimogatta a hajam, ujjai könnyedén suhantak át szőke fürtjeim között, de én már nem láttam se szépnek, se vonzónak Őt, s zsigereimben éreztem, hogy hamis az érintése. Megfagytam az Őt körülvevő hidegségtől, a rideg manipulációtól, és arra gondoltam; ki Ő vajon, jól érzem, hogy csak megfakult bábja aktuális rendezőjének? Kegyetlensége megbénított - nem csak a térdemet rúgta többször szilánkosra, hanem azt a fiatal életet is, ami épp csak elkezdődött volna, ha egy tapasztalt, keserű, boldogtalansága okán több öngyilkossági kísérleten túleső, szerepeibe csúnyán belebukó, színpadról lassan elhalványuló dáma nem dönt úgy, hogy majd Ő megmutatja, s a világgal szemben engem tapos el - hátha ez a szerep lesz a nagy visszatérés -, s így én bűnhődöm meg az Ő bűneiért.

Vajon mi járt a fejében, mikor végigsimított a hajamon? Tán arra gondolt, többé nem teheti, mert biztos a dolgában, és börtönbe juttat? Vagy féltő ösztön volt, mert tudta, hogy ettől kezdve félelemben élhetem az életem, míg az Ő biztonságát egy országra kiterjedő szövetség garantálja? Talán büszke volt Magára, hogy a volt férje által hosszú évekig elszenvedett boldogtalanságáért végre megfizet valaki?

Az utolsó sms-ét egy nappal azelőtt írta, hogy hatalmi befolyását és ismertségét kihasználva elindította életünk kálváriáját...


Vidéken volt fellépése, miközben én otthon készülődtem, palotát varázsolva a lakásunkból-Csodaországunkból, hogy este gyertyafényes vacsorával várhassam haza a SzívkirályNŐt. Minden idillikus és boldog volt - csakhogy éppen azon az estén kapott egy zsaroló telefonhívást, aminek hatására nem csak az életét jelentő kártyavárat égette fel, hanem még egy utolsó rúgással a kis Alízt is elpusztította...


SzínészNŐt szeretni lélekölő érzés a valóság színházában, az illúziók színpadán. 
Ma már tudom; megbocsáthatatlan tévedés.

(a képek nem illusztrációk)

ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo


Mit kell még bizonyítani?

Poros, érzéketlen, szürke pince rejt két méltóságos, ámde megfáradt bőröndöt, melyek gondosan lezárva várják, hogy egyszer majd fény hulljon rájuk, s nehéz titkukat megoszthassák egy arra tévedővel, aki talán megérti a sok éven át magukba gyűjtött emlékek valódi értékét...


"Szememmel szólítom szemedet,
Kezemmel keresem kezedet
Testemmel takarom testedet
Szívemmel szeretem szívedet!"

Jó reggelt Szerelmem!

( a SzínészNŐ )

Rajzok, versek, színpadi és valóságos életdarabkák zuhannak ki a sötétből a zárak felkattintása után; egy nagyszínpadi gálán viruló kis műrózsa elnyűtt maradványai ( "Nézd, Baba, elhoztam neked a kellékrózsát!" ), vagy egy orosz vendégszereplésen választott, holdköves gyűrű, netán egy cetli, szív alakra vágva - jól emlékszem, forró, augusztusi reggelen írta a SzínészNŐ, talán pár nappal a Grande Finale előtt... A párnámra tette, amíg reggelit készítettem Neki.

Két bőröndnyi szerelem, melyet érzett-játszott-hazudott?!
Hol a határ, ameddig az érzéseinkkel a másiknak árthatunk?
Hogy érthetné meg, hogy nem egy színpadi jelenetet játszunk el, hanem a valóságban vagyunk?
Hogy tehette ily' kegyetlenül tönkre az életemet?

S mindezen mozaikdarabkákból kirajzolódik egy nyolc évet megtagadó, boldogságát kudarcként megélő nő, kinek lelkét és szívét most hatóságok vizsgálják, s aki elvesztette Önmagát valahol a színpad és a színházi öltözője között - mondd, tudod Te valójában, mivel vádolsz?!

S kirajzolódom én, ahogy halkan visszazárom a bőröndöket, és becsukom magam mögött a pinceajtót.


( a képek nem illusztrációk )


ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo

" Ugye a szeretőm maradsz akkor is, ha... ? "




- kérdezte rettegve a SzínészNŐ, majd korábban szitkokat szórt szeme sötétbarna színe halvány-mogyoróvá változott, és könnyekkel telt meg. Fogalmam sem volt, az elmúlt két percben melyik énje volt a játék, s melyik az "igazság" . Az ágynak dőlve feküdtem, jobb karomat kenegettem aloe veraval, melyen már három ujja nyoma is kékes-zöld foltot hagyott a korábbi megrángatásoktól és földre lökéstől, de a sokktól sírni nem tudtam, csak ültem, megsemmisülten.


Mindig minden ugyanúgy zajlott. Megtörtént, megbánta, jött a végtelen csend, a "hogyan tovább?", aztán Ő elment, én napokra a lakás foglya maradtam (az én testemen ordítottak a bántalmazás jelei és egyikünk se akarta, hogy ezt mások lássák), aztán hazajött, főzött, a konyhában festett (többnyire rólam-nekem), szöveget tanultunk, filmet néztünk.
Pontosan úgy, mintha mi sem történt volna.

Ha meg mertem szólalni, hogy "nagyon fáj", akkor nem válaszolt, nem vett róla tudomást. Sértődötten hátat fordított a színpad nagyságú ágyában, és pillanatokon belül horkolt. Órákat zokogtam így, de nem akarta meghallani.

Egyszer azonban pakoltam ismét. Nem emlékszem konkrétan melyik eset volt, de azt tudom, hogy a színházból hazamentem, és elővettem az összes strapabíró zsákot, hogy a negyed szekrénnyi cuccaimat elrámoljam, és egy éjszakai taxit fogva hazamenjek a szüleimhez. Alig álltam a lábamon, a színházban is megmondhatják, hogy azt mondtam, meghúztam a combomat, de egy hatalmas, fekete folt volt rajta, ami az egyenruha alatt szerencsére nem látszott, ellenben a nézői mosdóban öltöztem át, hogy senki ne is tudjon róla.
Mikor a SzínészNŐ kikászálódott az ágyból, mert észrevette, hogy nincs rohanás Hozzá - ahogy mindig -, puszilgatás,"hogy vagy Drágám, mit hozzak Neked?", hanem csend és furcsa zajok jönnek kintről, megdöbbent a látványtól. Alig maradt már pár cuccom, és hívtam is a taxit. Leült az előszoba kanapéjára, és egyetlen mondatot égetett bele a fejembe, a lelkembe, a szívembe, az életembe - újra megkérdezte:

" Ugye a szeretőm maradsz akkor is, ha mi már nem leszünk együtt? "


Nem tudtam, hogy nevessek, avagy sírjak. Vajon mit képzelt, hogy majd a 22 éves, fiatal kislány hetente felszalad Hozzá, és boldoggá teszi a semmiért egészen? Vagy azt képzelte, van Ő olyan értékes, hogy azok után, hogy így elbánt velem, majd még én teszek továbbra is mindenben a kedvére teljesen egyoldalúan?
Kifordult a gondolkozása, melynek középpontjában csak Ő létezett. Nem válaszoltam, de benne volt a pillanatban, hogy ezt a mondatot klasszikussá kéne tenni, mert ilyet csak egy SzínészNŐ mond, egy "szent szörnyeteg", egy olyan, aki arra hajlik, amerre érdekei megkívánják, s hogy érzelmei vannak-voltak-e valaha, soha és senki nem tudja meg...

Pár nap múlva jött a telefon; Ő ezt meg azt meg amazt nem találja a lakásában. Nyilván, mivel én vezettem a háztartást, menjek oda, segítsek. Hétvégén munka után felmentem Hozzá, és mint a legelején, minden magától ment; mutogatta az újonnan vásárolt ruháit, cipőit, ékszereit (fájdalma elől a tárgyakhoz menekült - vagy a színházi álvalósághoz és pletykákhoz), elmesélte az ötleteit, hogyan alakítja majd át a lakás üres pontjait, kinyitott egy üveg bort, töltött mindkettőnknek, majd elmesélt minden színházi eseményt, amiből én a nézőtéri kaszt által kimaradtam. Imádta mások dolgait kibeszélni, ellenben a saját életéről fogalma sem volt...
Mintha mi sem történt volna. 
Mikor megláttam az ágya mellett a fényképemet, akkor valami szíven ütött - maradtam. 
Még hat évre.

"Tanúja lett gyásznak s fekete időknek a térben
Elviselt fájdalmat és szerelmet ugyanabban a csepp vérben."
(Krencsey Hella : BörtönBaba)

(A rajz az egyik "ilyen" eset után volt békítő ajándék, a kellékrózsa pedig egy televíziós gálán szerepelt, ez ma is látható a videómegosztó oldalon. Mivel a televízió is többször leadta a műsort, így mindenki tudhatja, hogy amint a SzínészNŐ lelépett a rózsával a színpadról, máris rohant hozzám, hogy "Baba, nézd mit hoztam neked!"...)

ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo

Úgy nevezett " kicsi Korcs "...



Néhány éve egy kellemes, alig szellős, tavaszi estén ültünk egy külvárosi étterem teraszán, a legnagyobb harmóniában és szeretetben egy jól sikerült fellépés után, mikor felvetettem a SzínészNŐnek, hogy milyen régen írtunk egymásnak verset, és legyen ez egy kihívás, amíg a vágyott gulyáslevest ki nem hozzák. Apró papírszalvétára véstük szívünk-lelkünk legmélyebb érzéseit, ám míg én arról faragtam fennkölt cirádákat, milyen szerencsés vagyok, hogy a világ legszebb és legcsodálatosabb nője engem szeret, addig a másik oldalról döbbenetes "szerelmes verset" kaptam. Megkérdeztem, hogy valóban így érzi-e, ilyet szeretett volna írni nekem, de csak nevetett... 

Nevetett, mint mikor valaki felfedi régen őrzött titkát, s végre szabadnak érezheti magát...
Nevetett, mint aki nem is érti a kérdést, majd fátyolos szemeimet látva elgondolkodott, és bocsánatot kért, hogy talán sértő, amit írt.

Nem csak sértő volt - nagyon fájt.

A SzínészNŐ nem érezte soha, meddig mehet el. Tudta, hogy bármit megtehet, majd kimagyarázza, kijátssza, úgyis megbocsátok - vagy a világ bocsát meg -, vagy ha baj lesz belőle, majd én megoldom. Szeretett bántani, az érzéseket komolytalanul kezelni, szerette éreztetni velem, hogy senki vagyok Őhozzá képest - bár talán én magam voltam a hibás abban, hogy olyan Piedesztálra emeltem, ahová valójában nem ért fel. Ugyanezt a játékot játssza most is; hiszi, hogy bármit megtehet...

"Régen nem volt neked vers, hát most írok kicsi Korcs,
 Szerettél, hát megnyertél, ennyi most csak, bocs..."


Ő az én versemet Magánál hordta az utolsó pillanatig - én nem tudtam ugyanezt megtenni az Általa papírszalvétára vetett néhány sorral.


ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo

Az én UTOLSÓ üzenetem...

Érdekes az olvasók, nézők hozzáállása ehhez a felfokozott érzelmi állapothoz, amibe egy ismert színésznő és egy fiatal lány került; egyre többen írjátok, hogy ez egy olyan nagy és szenvedélyes szerelem volt, amit nem szabad engedni, hogy külső hatások elpusztítsanak. Erre szeretnék pár sorban reagálni, valamint a bejegyzés végén az immár utolsó üzenetemet én is elküldöm a SzínészNŐnek, s remélem ezzel VÉGE - találkozunk a Bíróságon!


A SzínészNŐvel emberileg, érzelmileg és az Ő befolyásoltságát tekintve értékrendszerileg is olyan távol kerültünk a másiktól, hogy a jövőben egész biztos, hogy nem lesz közünk egymáshoz. Az elmúlt két év megaláztatásai, hazugságai részemről nem megbocsáthatóak, így bármekkora szerelem, szövetség, szimbiózis, tündérmese - olykor Pokol tornáca - is volt a mi szerelmünk, 

LEZÁRULT.

Amint a Bíróság ítéletet hirdet e kínzóan hosszú, fájó, és mindkét felet csak traumatizáló perben, én több lakattal zárom le a múltamat - a jövőbe tekintek. A SzínészNŐnek meghagyom (ugyan)azt a jelent, amiért (mint tudjuk) a velem való megismerkedése előtt többször majdnem az életével fizetett. Bízom benne, hogy Ő úgy érzi, sikerült "jónak" lennie, s kívánom, hogy csak fele annyira legyen még boldog az életében, amennyire velem volt - akkor megéri tovább játszania.


Engedjétek meg, hogy mielőtt végleg magamra rántanám a függönyt megannyi méltatlan támadás és fájdalom okán, egyetlen, személyes sort üzenhessek a SzínészNŐnek - bár tudom, Ő már nem ugyanaz, mint akit én valaha szerettem...

Ha egy aranykalitkába zárt kismadarat kiszabadítanak, és megízleli a szabadságot, szerelmet, boldogságot, életet, akkor igen buta és meggondolatlan, ha a végtelen kék ég helyett egy mesterségesen megvilágított, hamis-arany színnel futtatott kalitkába menekül vissza, s újra azzá válik, aki mindig is gyűlölt lenni; mások folyamatosan rettegő, kiszolgáltatott, boldogtalan énekes-díszmadarává... (ez KisManókkal is előfordulhat)

 ... FINITA ...

A blog a tárgyalás kitűzése után folytatódik.
Szívemből kívánok minden szépet & jót az olvasóimnak, barátaimnak, munkatársaimnak.
Köszönöm, hogy vagytok!

ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo

Találkozás egy régi "hatodik sorral"...

Parfümje előre belengte érkezését; a nézőtér sokáig csak a jól ismert illatfelhőben úszott, mígnem a világ legszomorúbb királynője lépett színpadra, rögtönözve egy olyan előadást a hatodik sorban ülő lánynak, ami megint csak dráma volt a javából - mit nekünk premier előadás, ha van sajátunk?!

Arról, hogy én ott vagyok, már tudott. Ismerem minden pillantását és mozdulatát, tudom, mikor csuklik el a hangja, és tudom azt is, miért. Tudom, hogy előző este a húsz éven át gyűlölt és megvetett volt férjével jelent meg egy nyilvános eseményen, és azt is tudom, hogy a gyűlölete oly'erős a lelkében, hogy képes profizmusából egy pillanat alatt kibillenteni. Tudta, hol ülök, keresett, megtalált, játszotta a sértettet - játszotta, ahogy szívéből telt, s míg ezzel volt elfoglalva, a színpadi előadás teljesen háttérbe szorult. Egy valaha volt szerelem titkos párbaja volt ez, egyetlen nappal azután, hogy a volt férjét használta fel alibinek létezésem elfedésére - azt hitte fáj, de nem. Azt hitte ez a biztonság, de nem. Szomorú. Hogy tud valaki gyűlölni húsz évig, majd úgy tenni, mintha mi se történt volna?!

S hogy tudok én a hatodik sorból a szemébe nézni s úgy tenni, mintha mi se történt volna?! Hogy tud megállni a pillanat, a múlt jelenné válni egy nyavalyás tapsrend alatt, mikor nem létezik más, csak Ő és én? Két méterre egymástól teljesen banálisan szerepet játszottunk; Ő a volt férje által rendezett darabot, én pedig az Őáltala rendezettet.

Eközben lelkek hasadnak meg, mert nem tudunk mit kezdeni a háborúval, melyben nincsenek csaták, csupán jelenetek vannak, drámai pillanatok, félelmek és kegyetlenség, s ha bárki úgy hiszi, én elárultam Őt, hát megsúgom; téved. A Színésznő akkor árult el, mikor mások befolyása alatt olyat tett, ami nem megbocsátható. Tudom, hogy megbánta, de végigjátssza. Emelt fővel és könnyes szemmel. Szerep. Nem visszaadható.
Én is végigjátszom.
Idegen emberek pedig döntenek a sorsunkról.

Mindenki menjen színházba! Tragédiák és komédiák ott történnek; akár a hatodik sor is lehet maga az élet - vagy a végzet.

ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo

8 év börtönt érhet, hogy SzínészNŐt szerettem...

Ha szeretsz; szolgálsz, alárendelsz, elfogadsz, tűrsz és védelmet nyújtasz. Ha Színésznőt szeretsz, mindezt sokszorosan teszed: bántalmazásokkal színezve, megalázástatásodat huszonéves fiatal lányként, mosolyogva viselve. Úgy "nevelt", hogy a szerelem ezzel jár - maximális alárendeltség a színházának és Neki. Ha így teszek, jó kislány leszek, akkor megengedi - szerethetem. A Színésznő nem tűri, hogy teljesen irreális világából, a gondosan bedrótozott kalitkájából kiszakadva a madárkája kireppenjen - újabb 8 évre szeretné rám zárni az ajtót.


Civilként semmilyen fegyverem nincs egy elismert színésznővel szemben, sőt, az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján az álarca makulátlan, a háttere kifogástalan, a befolyása mindenhová elér. Senki nem látja, hogy abszurd képzelete hová fajult, hogy nem e világi gondolkodásával életeket tesz tönkre, s a bosszúja oly' kegyetlen, hogy azt akár egy Shakespeare-hős is megirigyelhetné; én pedig próbálom az igazságot, a tisztaságot megőrizni, de a világ nem engem igazol.
A tapsot nem én kapom.

Egyszer egy szóváltásunk során azzal zárta le a problémát, hogy orrát felhúzva, sértődötten, ajkait eltorzítva felrótta nekem, hogy "Ez a hála?" - Miféle hála? - kérdeztem... "Hát a hála azért, hogy szerethetsz..." Emlékszem, azonnal el is hallgattam, olyan mélyen megdöbbentett ez a mondat, ez a gondolkodás, ez a hozzáállás. Hála. Legyek hálás Érte, legyek hálás minden jóért és rosszért, s ha nincs hála, majd lesz bosszú.
Íme itt van!
Újabb 8 év, csak éppen nem az Ő szolgálatában, hanem a rácsok mögött ártatlanul, képtelen vádakkal, egyszerű hatalmi és anyagi erőfölénnyel. A Színésznő reményei szerint gond nélkül, elhallgattatva engem - Ő pedig marad a színpadon, álságos mosollyal az arcán, ismert-elismert, "szegény áldozatként".

S kinek szól majd a taps a végén?
Ugye, hogy annak, aki az egészet pont emiatt csinálja?!
 ...


ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo

Így üzent a színpadról a SzínészNŐ...

" A padlón egy halott feküdt, estélyi ruhában, késsel a szívében. "
Oscar Wilde: Dorian Gray


Bármennyire is szélsőséges érzés egy SzínészNŐt szeretni és Vele élni, bármennyire is fájó, megalázó, józan emberi ésszel felfoghatatlan, azért akadnak oly' apró, mesébe illő csodák, melyek az évek során napi rutinná válva természetesen hozzátartoznak egy civil partner életéhez - olyan természetesen, ahogy a közönség számára láthatatlan módon egy primadonna, és egy háttérben meghúzódó fiatal lány szereti egymást - még előadás közben is.


Sokan nem értitek, miért... Miért áldozza be egy fiatal lány az "életét" valaminek, ami kívülről nézve borzalmas és romboló? Nem szeretném ezt túlmagyarázni; egyrészt első szerelem lévén a Színésznő viselkedésén szocializálódtam - én úgy képzeltem, a szerelem így működik -, másrészt én Őt szerettem. Nem volt más, amin gondolkodnom kellett volna, ez ellen nem volt érv.

A Színésznő emberséges csakis a színházban tudott lenni. Amikor a külső körülményektől elszakadva olyan helyzetet sikerült teremtenünk, hogy az életünk középpontjában a színház állt (vagyis nem voltak a háttérből zsarolások, fenyítések, hazugságok), akkor mi a Színésznővel teljes harmóniában, szerelemben léteztünk. A valódi világ volt az, ami elfedte a varázslatot.

Voltak mindennapi apróságok, amik a színházban töltött hosszú órákat titkossá, szerelmessé tették. A könyvben szerepel, hogy a teátrum belső liftjében bárki láthatja egy szívecske formában a keresztneveinket - ez szinte a kezdetektől ott van -, ahogy az egyik páholy is őrzi ugyanezt az emblémát, titkosan, gondosan elrejtve, a vörös cirádás tapétába vésve... 

A premierek napján lévő állandósult szeánsz nyolc éven át tartotta magát; a Színésznő mindig jóval korábban ment be aznap a színházba, hogy mindenre megfelelő módon felkészüljön, s mivel tudta, hogy én mikor érkezem, a habos kávém éppen addigra ott várt a művészbüfé pultján - én pedig tudtam, mikor nem tartózkodik az öltözőjében, így a személyre szóló premier ajándéka (amit utolsó időkben szinte már csak tőlem kapott) mindig az asztalán várta, mire az utolsó öltözésre még egyszer be kellett mennie az öltözőbe. Minden premieren azzal a tudattal lépett ki először a színpadra, hogy az utolsó sor, amit elolvasott tőlem volt, mégpedig mindössze annyi: "szeretlek." Premierek szünetében soha nem beszéltünk, ez afféle babona volt, de amint lement a függöny, és kezébe került a telefonja, nekem írt elsőként - nem tudtam olyan gyorsan kievickélni a nézőtérről, hogy ne érkezett volna meg Tőle az üzenet, hogy szeret, látott, gyönyörű vagyok, de persze a legfontosabb kérdés, hogy milyen volt Ő aznap este?!
Premierek napján én is csak a fogadáson találkoztam Vele, és sokszor csak otthon, hajnalban tudtuk kibeszélni az estét, annyira elsodortak az események. A premier mindig az Ő napja volt, ezt tiszteletben kellett tartani.
(ahogy az előtte lévő egy hónapot is természetesen, amikor próbált a premierre)

Nem volt olyan előadása, amin ne üzent volna nekem. 
Volt egy közös jelünk, hogy tapsrendnél, a legutolsó színpadi megjelenésénél a szívére tette a kezét. Ezer ember hitte minden este, hogy ez a közönségnek szólt - nem! - ez az Ő szerelmének üzenete volt - nekem...

(a kép nem illusztráció)

ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem A KÖNYV
(Elfogyott, de ősszel bővített kiadásban újra kapható lesz!)
www.viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
#metoo


" Nem változik semmi sem, átok ül a lelkeken..."


Minden elcsendesült, mintha kihaltak volna a fények a színpadon.

Hatalmas botrányokkal, és hatalmas reményekkel vágott bele ősszel néhány karakán ember, hogy megtisztítsa azt a fertőt, amiről évtizedek óta senki nem mert beszélni a magyar színházi világban - ehelyett feláldoztak két valóban nyugdíjaskorú szakembert; az igazi bűnösök azonban ma is a helyükön vannak, és ugyanúgy, ugyanazt elkövetik, ami ellen tavaly még egy ország lázadt.
Megfélemlítések, társulatot célzó fenyegetések, megélhetési zsarolások állnak amögött, hogy hirtelen ekkora lett a csend. (a saját bőrömön tapasztalom)

A közönség semmiről sem tudhat - ez alapszabály. Ugyanolyan naivan mennek előadást nézni, ahogy tették ezt ősz elején, s már nem is emlékeznek, mi történt pár hónappal ezelőtt. Aki szivárogtat, annak egy életre annyi, és a művészlétben, ha baj van, olyan könnyen nem váltunk munkahelyet... 
Túl erős a függöny mögött a hatalom, és túl jók a bábfigurák az előtérben.

Engem a könyvben leírt egyetlen eseten kívül nem ért szexuális zaklatás a színházban, nyilván ez köszönhető annak, hogy egy elismert Művésznő "védelme" alatt léteztem, azonban az ajtó mögötti, eddig mélyen eltitkolt bántalmazásomat a SzínészNŐ sem úszhatja meg. Hiába a nagy egység, hiába a közvéleménnyel elhitetett "minden rendben van, felállunk a gyászból" elképzelés a teátrum részéről, semmi nem változott. 

Forduljak tán a színház által "létrehozott", alkalmazottak számára fenntartott vizsgáló-bizottsághoz, hogy segítséget kérjek, mint áldozat? Ez nem teljesen abszurd? Vajon létezik egyáltalán ilyen "szervezet"?

Bárcsak több hit és erő lenne ebben a szakmában! Bárcsak a fellángolt lelkesedés, ami tisztítótűzzel elsöpörte volna a színházak sötét bugyrait, nem hullt volna hamvaiba, és akkor talán nem csupán két őszbe hajló ember mehetett volna vígan nyugdíjba (jelentős összeggel a zsebükben végkielégítés gyanánt), hanem több tucat, akiknek semmi keresnivalójuk emberileg olyan területen és beosztásban, ahol igenis példát kellene mutatni...

Szívből sajnálom, hogy ez a kezdeményezés úgy múlt ki, ahogy egy rossz előadás végén több száz ember menekül a nézőtér sivár, nyomasztó légköréből.


viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
krencseyhella@gmail.com

Nem enged el...

Hogy a forgószél mindkettőnket felkap, várható volt.
Hogy Ő fényt kap, s ebben sütkérezve próbál színpadon maradni, várható volt.
Kicsit olyan ez, mint mikor meglepetés ér, s még örülsz is neki – a Színésznőt annyian ismerték meg az elmúlt napokban, mint talán pályafutása alatt sosem...

Gyászoló királynőként szívja magába ezt a felemás nèpszerűsèget, s dönt arról, miképp fordítja majd javára; tegyen bárhogy, az alapokat ismét leraktam Neki. A híressé vált mondat, miszerint "Te tönkre akarod tenni a Színésznőt” saját darabokra hullt tükrének szilánkjaiban láttatja magát. Egyetlen lap sem írta le, pedig a lényeg ennyi a történetben;

Senkinek nem akarok ártani, senkit nem akarok megbántani - én kizárólag magamat védem az ellenem felhozott koncepciós perben, és az igazamért küzdök, teljesen függetlenül attól, hogy a Színésznő mit ès hogyan tesz. 
Szeretnék Tőle is, és a hazugságaitól is elszakadni, de nem enged el...


Hogy a gyengébbet támadják továbbra is, tudható volt.
Könnyebb, egyszerűbb eltaposni a bántalmazottat, s letérdelni a művészi ismertség, Nagyság előtt. Nem látják az emberek, hogy a Színésznő hogyan áll(t) bosszút elvesztett boldogságáért, hogyan próbál egy kezdődő életet sárba taposni, milyen ember Ő valójában, s micsoda erőket mozgat meg koholt vádjaival és hatalmi játszmáival (pénzével és befolyásával) a háta mögött, csak hogy elfeledhesse a múltat – vagy legalábbis hiteles áldozata lehessen...

Se pénzt, se hírnevet, se előnyt nem hoz ez az egész rémálom számomra - sokan tévedésben vannak ezzel is. Ha a Színésznő nem játszott volna az utolsó pillanatban is Istent, aki (velem) bármit megtehet, az én történetem soha nem derül ki senki számára - örökké a fiók mélyen őrzött titka maradt volna, védve egy hamvaiba holt szerelmet - vèdve azt, aki bántott.

Az egyik halott a síron táncol, a másik kezében ott a lapát. Temetetlen holtak, kiknek múltja minden mozdulattal jelenné válik; a zúzódások újra bekékülnek, a kimondatlan szavak felszakadnak, a megsárgult szerelmes levelek tépett papírszalvétákká válnak a kezükben. 
Az egyik bármit megtehet, a másik tovább tűr.

(a kép nem illusztráció)
viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
krencseyhella@gmail.com

A Nagy Leleplezés

Talán biztonságosabb, ha most már felfedem valódi lényemet. Olvasóim egy része megnyugszik, hogy létezem, a kíváncsiskodók pedig nyugodt szívvel várhatják a jogi procedúra után a történetünk folytatását, vizuális emberek lévén nem rébuszokban elmesélve...

Drága olvasóim, követőim, sajtó, média - íme, ő vagyok én... A fiatal lány, az írónő, akinek a sorsa olyan szélsőséges és izgalmas, hogy olykor maga sem tudja, jól döntött-e, amikor ezt az utat választotta...
Mindezt a biztonságomért teszem, ezt szeretném mindenki számára hangsúlyozni.

A blog folytatódik, immár egyik főszereplő nyilvánosan vállalja, hogy ki is ő valójában.
(a fényképet a Színésznő készítette az egyik előadás díszletében és jelmezében - mielőtt ezért is perre menne...)


Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella

" Ég Veled! "


Az idei, varázslatos ősz a pestieknek talán az Andrássy úton a legszebb - színpompás falevelek borítják a sugárút betonját, s millió lélek szaladgál fel s alá az egymásra hajló, hatalmas fák megnyugtató biztonságában. Észrevétlenül húzom össze jobban a kabátomat, pedig nem fázom, csak a halvány szellő bekúszott a sálam alá, s megérintette a bőrömet.

Már az Operát is elhagyom, mikor a varázs egy pillanat alatt válik szürreális valósággá; az előttem bőröndöt húzó alak oly' ismerős, oly' szívbe markolóan ismerős... Ahogy ballonkabátját fellebbenti a most már didergető, őszi szél, ahogy a mozdulatai kitűnnek a tömeg egyszínűségéből; ahogy felismerem, hogy a Színésznő küzd egyedül az Élettel anélkül, hogy tudná, most éppen mögötte van a közönsége és látja, amit Ő nem szeretne - a világ fordul egy nagyot a tengelye körül.

Régen találkoztunk, és a helyzet furcsa, idegen érzése mindkettőnket megállásra kényszerít, de amint elszáll a pillanat, Ő szerepbe kerül ismét; hazug lényével pedig nincs dolgom többé - gondolkodás nélkül megyek tovább, ismerem ezt a játékát. Látszat-gazdagsága, tárgyias világának luxusa mögé rejtve a megtört nő farkasszemet nézett múltjának még mindig létező szereplőjével - hogy e múlt bármikor szíven találhatja, arra Ő láthatóan nem készült fel, ezt mostani mindennapjainak "rendezői" nem közölték Vele, mikor "élete szerepét" ajándékozták Neki a hatalmas, előadás-végi taps reményében.

Halkan súgom a festői, Andrássy úti rengetegbe a mozdulatlan, belül teljesen halott Díva felé, hogy "Ég Veled", s Ő visszasúgja már-már emberi hangon, hogy "Ég Veled"- ne tudja senki, ne lássa senki, ne is higgye senki,

de a SzínészNŐ pár másodpercnyi szünetet tartott, mielőtt visszatért  a színpadra
hamis életének főszerepéhez, egykori igazsága, boldogsága és szerelme végső elpusztításához.

Ha bárki kérdezi, Ő letagadja.
Vagy beperli a kérdezőt.


A "romlatlanság" Mephistoja - avagy...



...avagy a Tények:
Rengeteg megkeresést és kérdést kapok, a fontosabbakra szeretnék reagálni.

1. A tárgyalás időpontját lassan egy éve nem képesek kitűzni, s gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy miért - abban a pillanatban, hogy van időpont a tárgyalásra, van időpont a Színésznő nevének immár hivatalos publikálására, ami együtt jár mindazon bizonyítékok nyilvánosságra hozásával, amik egyértelműen bizonyítják az igazamat, valamint azt is, hogy milyen "ember" Ő, és hogyan állít valótlan dolgokat - bizonyítják, hogy mit tett a gyerekével, a kollégáival és velem...

2. A könyv jogait továbbra sem adom ki a nagyobb kiadóknak, multiknak - nagyon sajnálom, hogy nem tudjátok megvenni a bevásárlóközpontokban, és érzem a nyomást, hogy mekkora kereslet lenne rá, de ha kiadnám a kezemből, talán többé senki nem jutna hozzá... Ezt nem kockáztatom.

3. Hogy a SzínészNŐ miért áll ezek után is oly' gyakran a színpadon?!

Ti - vagyis a nézők döntik el, kire kíváncsiak... A nézők döntik el, hisznek-e bizonyos belső vizsgálatoknak, avagy sem... Szomorú mindazonáltal, hogy egyesek "sztárként" kezelik a SzínészNŐt, aki az én fájdalmam-életem árán hiszi továbbra is, hogy számára nincs lehetetlen...

Tavasszal a történet tele lesz izgalmakkal és meglepetésekkel, zuhanó álarcokkal, döbbenetes tényekkel és végre megnevezett, valódi bűnösökkel; egy teljesen új, eddig még nem látott darab kezdődik - csak ezúttal nem a színházban, hanem a Bíróságon játszódik majd.

Ha még nem olvastad;  less be a függöny mögé, s higgy a saját szemednek!


Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
krencseyhella@gmail.com

UTOLSÓ példányok a ViaszBabából!

Utolsó példányok A KÖNYVből!


ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem 
A KÖNYV



Hatalmas sikerrel három hét alatt elfogyott a ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem tavaszig kalkulált példányszáma, így már csak korlátozott számban tudjátok a könyvet a fenti linken megrendelni, személyesen átvenni, vagy Karácsonyra ajándékba adni szeretteiteknek - amíg a készlet tart! 

Le ne maradjatok, mert a KÖNYV sorsa továbbra is kétséges...


Facebook
Instagram/krencseyhella




MEGJELENT - Hulljon le a függöny!

♥️🎉 ... MEGJELENT! ... ️🎉♥️

Ezen a linken rendelhetitek meg a ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem című könyvet mindössze egy

❣️színházjegy áráért❣️

Olyan előadás ez, amire még nem volt példa...



Az ország egyik legismertebb SzínészNŐjének & egy fiatal lánynak tragédiába fúló, nyolc éves szerelme a főváros legnagyobb színházában - háttérben a színházi fertővel, a színházi világ tipizált alakjaival, s mindazzal, ami a közönség számára a mai napig tabu...Igaz történet.
Más emberként ülsz be a színházba, miután elolvastad a könyvet. 😳
Facebook
viaszbaba.blogspot.hu
instagram/krencseyhella

Színpadon - A KÖNYV

ViaszBaba - SzínészNŐT szerettem

A KÖNYV 11.13-tól kapható!



Néhány nap & minden titokra fény derül... 😳
Milyen fiatal lányként nyolc évig szeretni az ország egyik legismertebb SzínészNŐjét; milyen ember Ő valójában, hogyan él(t), s közben mi zajlik a háttérben - hogyan rohad az a misztikus függöny, hogyan rohad egy álomgyár?!

Ne feledd; más emberként mész színházba miután elolvastad!
viaszbaba.blogspot.hu
instagram/krencseyhella 
(Hogy a könyvhöz hogyan tudtok hozzájutni? Hamarosan...)

Az írónő személye

" A Védteleneket lelövik, ugye? "




... Az írónő személye ...
Szeretnék pár dolgot tisztázni, mielőtt kezetekbe veszitek a könyvet;

1. SOHA nem voltam színészhallgató, civil diplomám és civil szakmám van, a színházban jegyszedőként dolgoztam a főiskola mellett mikor megismertem a Színésznőt. Nyolc évre adtam fel a karrieremet, mert Ő elvárta, hogy az Övét építsem a sajátom helyett.

2. Mindenféle eljárással és perrel nézek szembe azért, hogy az igazamat bizonyítsam - se bosszú, se másfajta érzések nem vezérelnek, viszont akik és ahogy szerepelnek a könyvben, mind valós alakok tükörképei - léteznek.

3. A Színésznővel nyolc évig éltem együtt, nem a szeretője voltam, hanem a párja és élettársa, így a könyvben Róla alkotott kép tökéletesen megfelel a valóságnak - legalábbis annak a szerepnek, amit nyolc évig nekem játszott.

4. A kapcsolaton belüli erőszak lelki és testi nyomait nem tudom, hogy fel tudom-e dolgozni valaha. Annál is inkább, mert a Színésznő hatalma, pénze és kapcsolatrendszere áll szemben az igazsággal, ami egymagam vagyok. Hogy Ő fel tudja-e fogni, mit tett egy nála 25 évvel fiatalabb, akkor még gyermekien naiv kislánnyal?! Talán sose tudjuk meg.

5. Végül a színházi szakma elmúlt egy hetéhez csak egy gondolat; részemről magát a Vígszínházat sajnálom, mert az emberek most olyan dolgokkal azonosítják, amik más színházakban fokozottan, napi szinten, kiskorúakkal szemben is jelen vannak. Szomorú tény, de ez a színházak normalitása - most azért van botrány, mert a közönséghez végre kijutott valami a zárt ajtók mögül...
ViaszBaba - SzínèszNÕt szerettem A KÖNYV 11.13.
viaszbaba.blogspot.hu
instagram/krencseyhella

A Szépség & a Szörny

" A volt férjét „csúf szörnyetegnek” nevezték a háta mögött a színházban, és kezdetektől az a hír járta, hogy a Színésznő csak a pénz és a karrierje féltése miatt van vele. Mindenki tudott a kirakatlétről, amiben a Színésznő élt, s ami azonnal semmivé foszlott, mikor rájöttek, hogy immár én vagyok a szerelme... Elkezdték tisztelni - bábú helyett embernek tekinteni, s a Színésznő felettébb élvezte, hogy új szerepe által felmagasztosult. "

#metoo


viaszbaba.blogspot.hu
instagram/krencseyhella

Ha a színházat választod...



ViaszBaba - SzínészNŐT szerettem A KÖNYV 11.13.


A művész úr nem sokkal a premier előtt okozott meglepetést, amikor átmentem hozzá, hogy kérésére segítsek összemondani vele a szöveget. Rejtvényt fejtett, kávézott, egyedül ült az öltözőjében, én pedig épp ráértem, mert a Színésznő a fodrászatban volt, és nem volt rám szüksége. A művész úr gondosan becsukta az ajtót mögöttem, furcsamód kulcsra zárta, és másodpercek alatt, elszánt vehemenciával vetette rám magát; a falhoz szorított, csókolta az arcomat, a számat, a nyakamat, amitől olyan undor és félelem jött rám, hogy teljes erőmből ellöktem magamtól, mire sértődötten közölte, hogy ő márpedig akar engem. Mondtam neki, hogy valamit félreérthetett, de semmi baj, nem mondom el senkinek, csak most mennék... Állt az ajtó előtt, kétségbe volt esve, majd újra megpróbált közeledni, és közben olyanokat suttogott, hogy mióta erre vár, és milyen vonzó vagyok a számára, és hogy engedjek, különben következményei lesznek... Ez zsarolásnak hangzott, ezt meg is mondtam neki. Mikor másodszorra is elutasítottam, leült a székére, és sértő stílusban arra kért, távozzak. Kiszaladtam a folyosóra, át a Színésznő öltözőjébe, sokkos állapotban. Mikor Ő visszaért, elmondtam Neki mi történt, de a reakciója még engem is meglepett; hangosan felnevetett, és közölte, hogy örüljek neki, hogy mindenki engem akar… ""



Ha elolvasod a könyvet, más emberként ülsz be utána a színházba...
2017.11.13.

BörtönBaba - a történet folytatódik...

Még meg sem száradt a festék a ViaszBaba - SzínészNŐT szerettem című könyv lapjain, melyet november 13-án már az olvasók is kezükbe vehetnek, máris íródik a BörtönBaba, ami egy, a korábbinál még abszurdabb világot vetít majd elétek...

A SzínészNŐ kibújt a csendből (legalábbis előttem), és a korábbi, fenyegető levele(i) után most kategorikusan kijelentette, hogy Ő bizony börtönbe juttat... Engem. A törékeny, 42 kg-os kislányt, aki nyolc éven át szerette, szolgálta Őt, tűrve a bántalmazásokat, megalázásokat, hazugságokat, és aki kizárólag azért mert most írni, mert az igazságérzete nem veszett el valahol a múlt században, hanem ha másom sincs, hát legalább az igazamat megvédhessem - szemben az álnok celebséggel, sunyi színházi emberekkel, álvigyori partykirálynőkkel s mindazon kapcsolatokkal, amikkel egy átlagember aligha rendelkezik.

A nyilvánosság az egyetlen, amitől a Színésznő úgy retteg, mint csótányok a lámpafénytől - kiléte egészen addig titokban tud maradni, ameddig engem újabb méltatlan helyzetbe nem sodor. S hogy miért csinálja? Mindenért. Mindazért, amiről azt hitte, könnyedén elfelejti, átértékeli, elrejti mélyen magában; mindazért, amiről úgy érezte, nem számított semmit és mindazért, ami fáj neki, de szerepe szerint nem mutathatja - a múltra pecsétet akar, ez lesz számára a taps.
A ViaszBabában ennek a folyamatnak minden részletét elolvashatjátok. Az olvasói miértek mind választ kapnak.

A SzínészNŐ nagy játékos, az áldozat-szerepkör pedig ötvenvalahány éve remekül megy neki, mindig van, aki elhiszi.

Arra viszont nem számított, hogy ezt az előadást én is végigjátszom.

11.13. - A KÖNYV

2017.11.13. - ViaszBaba 

A KÖNYV


Fura kettősség ez; régen tiszteltem azért, amilyen elhivatottan hazudik, ahogy a szakmája és a közönsége felé reprezentál, ma már csak undorít, ahogy a valóságban személytelen karakterként emberi lelkek felett gyakorol hatalmat, nem kímélve senkit. Ugyanolyan üres, amilyen a világa. Elveszett az életérzés, amiért szerettem a Színésznőt, festett mosolyának ferde íve elcsúfítja szépségét. Az általam életre keltett személyisége a nézők - és a magam - szeme láttára vált csicsergő madárfiókából vérszomjasan csapkodó, mások szemét kivájó hollóvá. "


instagram/krencseyhella

https://www.facebook.com/ViaszBaba-Színésznőt-szerettem-136210586965954/

" Ahogy Ő fenyeget, nem fenyeget úgy senki...."

A ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem című könyv november elejétől bárki számára elérhető lesz online rendeléssel, boltban, könyvtárban, vagy akár e-book formátumban.


A SzínészNŐ pedig egyre kétségbeesettebb.
Mindenkit az érdekel ki Ő...
Kiderül vajon?
Az biztos, hogy nem csak a Színésznőről, de az ország egyik legnagyobb színházát mozgató bábjátékosokról is lehull a lepel. A könyv tele lesz meglepetésekkel...

Közben a Színésznő a monodrámáját nem veszi le repertoárról; hogy előírt szerepének tökéletesen megfeleljen, ismét fenyegető, zaklató levelet küldött, hogy így perel és úgy perel, és minden követ megmozgat ellenem. 

Ahogy Ő fenyeget, nem fenyeget úgy senki...

Ismerem Őt, minden lépése a szerep hozadéka; tudom, kit játszik most, és azt is tudom, ki a rendezője. Címlapokról mosolyog, partykon vesz részt, a televízióban hiteti el a nézőkkel, hogy minden rendben van, miközben a függöny mögött semmi más vágya nincs, csak hogy jó legyen abban a szerepben, amit nemrég kapott "bűnbánása" okán; el kell pusztítania előző önmagát, kitörölni valaha-volt boldogságát. Addig küzd, amíg a tapsot meg nem hallja a végén - ez a feladata.

Persze arra sem Ő, sem a rendezője nem számítottak, hogy a törékeny, naiv, szava nincs kislány a saját lábára áll és megvédi magát - éppen ideje - , márpedig nem leszek áldozat ebben az előadásban, hiába remélték. Nyolc évig tűrtem a bántalmazást, a megalázást, a megfélemlítést, a szolgálatot, mindezt azért, mert Ő ismert ember és ettől kiváltságosnak érezte(tte) magát. Olvassátok el a könyvben, mi az igazság, miért nem halványultam én is el, ahogy sokan mások, és milyen élet-halál harc dúl a színpad melletti takarásban, vagy magában az Élet nevű játékban, ha egy Színésznőt szeret az ember...

Novemberben könyvpremier, utána pedig az is lehet, hogy folytatom a történetet onnan, ahol a könyvben véget ért - nagyon úgy tűnik, hogy a Színésznő még mindig szeretne tovább játszani... (a saját színháza idén sem kényezteti el szerepekkel?)

Köszönöm az olvasóktól kapott rengeteg szeretetet, biztatást, támogatást!