Ő 46 volt, én 21.
Túl egy nem kívánt gyereken és házasságon, túl 10 év teljes önkívületen az Életben, túl megannyi, feljegyzett öngyilkossági-kísérleten, Kalocsai Zsuzsa nem várt ajándékot kapott a Sorstól. Kérte ugyan (utólag ezt sokszor mondta), de nem hitt benne, hogy Vele megtörténhet.
21 évesen én a világot akartam. Az egyetem mellett három helyen dolgoztam, éjszaka a barátaimmal voltam, egy perc nyugtom nem volt, és kristálytisztán láttam, hogy honnan hová akarok eljutni - az életemben a szerelem jelentéktelen flörtöket jelentett, az igazi vágyam az írás, az igazi szerelmem a színház volt. E kettőt sikerült a magam bohémságával egyesíteni, amikor egyszerre dolgoztam az Operettszínházban, és írtam 4-5 különböző lapba színházkritikákat, interjúkat, ajánlókat.
Mindketten egy részünket eltemettük; én túl fiatal voltam ahhoz, hogy komoly kapcsolatot keressek, Kalocsai Zsuzsa pedig már rég feladta a reményt, annál is inkább, mert még a férje barátja - aki titokban szeretője lett néhány alkalomra - is csúnyán elbánt Vele, így 2008 őszére a teljes összeomlásban csak a halált látta kiútnak. Én pedig mást se akartam, csak ÉLNI.
Így találkoztunk mi.
25 évnyi korkülönbséggel, egészen más motivációkkal az Élethez, és egy megfoghatatlan pillanatban Strauss Denevérjének operettes előadásán, a takarásban, az álarc alatt.
Kalocsai Zsuzsa minden egyes nap többször elmondta, hogy nem érti, hogyan lehet olyan szerencsés, hogy Neki megadatott ennyi idősen a boldogság, és megtalálta a másik felét. Mindegy volt az Ő felfogásában, hogy ütött vagy simogatott, mindegy volt, hogy 21 éves voltam - mást se tudtam, csak nevetni, szeretni, és végtelenül hinni is a szerelemben -, ám az évek múlásával az állandó kiszolgáltatottság-érzésem, és az Ő állandó bizonytalansága, kitörései, hazugságai elkezdtek félelemmé és gyengeséggé válni bennem. Ő egyszerre félt attól, hogy elveszít és egyszerre attól, hogy ha el kell veszítenie, legyen gazdagság, biztonság és elég hazugság ahhoz, hogy visszaálljon a START vonalhoz és megmagyarázza - a legfontosabb mindig az volt, mit gondol majd a külvilág.
Mit gondol majd Oszvald Marika, Frankó Tünde, Szulák Andrea (aki rengeteget ártott nekünk, de a szakításakor persze mi ketten álltunk mellette...), Fischl Mónika, Sáfár Mónika - az ősellensége, kinevetik a kollégái, vagy akár Peller Károly, akivel (és párjával) mi négyesben évekig szinte össze voltunk nőve, és egyértelműen tudták, hogy Kalocsai Zsuzsa kivirult és boldog nő volt mellettem, amiben felfoghatatlan mennyiségű szeretet és türelem volt részemről. A színházi világ egységesen gyűlölte és megvetette a volt férjét, és ezt nem átallották napi szinten Kalocsai Zsuzsa tudomására hozni. Kellett hát egy fedősztori arra az esetre, ha engem elveszít. Nincs harmadik, akire ráfoghatná, a zsarolást a fia részéről mégse mondhatja el senkinek; kitalálta hát (újra) a Nagy Ötletet: áldozat-szerep."Játsszuk el!
Jutalom-játék!
Immár harmadjára!
Nagy siker lesz!"
Két hónappal korábban a Kanári-szigeteken én szakítottam Vele.
Nem tudta elviselni. Abban a pár napban, ami még hátra volt a nyaralásból, teljesen megőrült. Soha ilyen szerelmesnek nem érezte Magát, soha ilyen lazán nem kezelte a Életet, soha ennyire nem akart még tovább élni, és soha ennyi tervet nem talált ki a jövőt illetően - velem.
Aztán pár boldog hónap, egy telefon, snitt.
Zsarolás, hegek, vér és a Hivatalok.
...és a hite, hogy a szeretetem és türelmem (bármit is tesz Ő) úgyis örökké fog tartani..."
ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem - a KÖNYV
VIDEÓ -1 ; VIDEÓ -2
BLOG
krencseyhella@gmail.com