Volt egy egyezségünk.
Egyetlen egy.
"Színésznőnek elhinni bármit reménytelen fantáziája egy
érzékeny civilnek; ma már tudom, hányan fordultak meg azóta az Ő szívében (ágyában), s
hányan hagyták nyomukat a Nagymező utcai lakás ViaszBabából jól ismert
parkettáján. Jövőt képzel, de a múltban él – úgy hiszi, amire nem gondol, az
nincs – és nem is volt.
Érdekes, ahogy időnként én viszont bevillanó pillanatokat
látok; a semmiből ugrik be egy mondat, egy kép, egy színházi próba vagy előadás
– a napokban a Story Gála képei kerültek a kezembe, melynek megalázó és
hihetetlen történetét külön fejezetnek szánom a BörtönBabában, hiszen szereplői
a mai napig azok a színházban dolgozó, túlélő bohócok, akik fennhangon
énekelték úgy hajnaltájban, hogy „a KERO-é nem leszek, nem leszek…” (Koncz Zsuzsa Valahol egy lány című dalának a "a királyé nem leszek, nem leszek, akkor inkább elmegyek, elmegyek átírásában) – aztán mégis
az „övéi” lettek, majd csúnyán elárulták. Az ország celeb-krémje hallotta (és
videózta), ahogy az Operettszínház akkori (és mai) sajtófőnöke porig alázta a saját színháza
igazgatóját, majd mentette az irháját, és a felelősséget a szintén semmiből
felemelkedő bohóc-kategória férfi színészére és annak férfi menedzserére (férfi élettársára) hárította .
A Story Gála egy szociológiai tanulmány volt számomra, s mivel
akkoriban a Színésznő tiltólistás volt a Story-ban, BEST-ben a volt férje
aknamunkája okán, magam mentem oda Ómolnár Miklóshoz rákérdezni, hogy is van
ez?! Egyáltalán hogy kerültünk mi ide, ha évek óta egy sort sem írnak a lapjai
a Színésznőről?! Amit válaszolt, fontos igazsága lesz a BörtönBabának és ennek
az egész hazug gépezetnek… S itt már nyilvánvalóvá váltak a Grünbergerek - és szerepük ebben az egészben.
De ott tartottam, hogy volt egy egyezségünk a kezdetektől
a Színésznővel. Én úgy tudtam akkor még, hogy minden szerelmes pár örökre
tervez, úgy hittem, hogy másoknál is ilyen egyszerűen és folyamatosan működnek
a dolgok; én csak azt tudtam, hogy ha én ígérek, az úgy van – ha Ő ígér, az úgy
lesz. Tévedtem. Hosszú évek távlatából visszatekintve rá kellett jönnöm, hogy
fogalmam sincs, mikor volt Kalocsai Zsuzsa igaz, ha az volt egyáltalán – ha most látom vagy
hallom a hangját, kiráz a hideg, milyen kegyetlenség árad idegen, mégis
ismerősök által megtöltött báblelkéből. Ha sorsa sorsomba fonódik, tökéletesen
tudom, éppen melyik exe-jövendőbelije-tanácsadója befolyása alatt áll –
teljesen azonosul a szereppel, hogy jó legyen annak, aki épp megmondja, mit és
hogyan csináljon.
Tizenkét éve megbeszéltük, hogy bármi történik velünk a
jövőben, akárhogyan is leszünk egymással, ha bármelyikünk szívét megérinti más,
egy üres sms-sel jelezzük a másik felé, hogy itt a vége, a lelkek kettéhasadtak
– minden rossz érzés nélkül ennyit megérdemel ez a szerelem. A csillagokat leígérte
az Égről, hogy sose adná a szívét másnak, mert Ő engem örökké szeret, tudja,
érzi, hiszen 50 évig képtelen volt erre az érzésre, ezt csak én tudtam kihozni
Belőle. Sokkal inkább attól félt, hogy az én sms-em hamarabb Rátalál, ez tette
frusztrálttá, féltékennyé, veszélyessé - mondjuk ki, bántalmazóvá. De megígértük. Szinte minden egyes nap
szó volt róla. A kapcsolatunk részévé vált, hogy „ne felejtsd el, ha bármi
történik, utolsó sms…”
Nem írtunk egymásnak azóta sem. A lelkek
kettéhasadtak; mindkettőt nagyítóval vizsgálják, mindkettő nyolc évet temetett
el, és mindkettő új életet kezdett, igaz, állandóan keresztezzük egymás
útját, de már nem köszönünk, ha szembe jön a másik..."
Nem tudom, hol veszett el az a két sms.
