A Hivatal kattogott. Teljesen úgy éreztem magam, mint a Bacsó Péter által rendezett A tanú című film Pelikán elvtársa (milyen érdekes, magát a filmet 1969-ben a Nagymező utcában forgatták), aki hatalmas bociszemekkel néz a Hivatalra, ahonnan segítséget vár, mert bár "hazugság több lehet, de nincs két igazság", s nyilván a Hivatal ezt tudja, mert ez a dolga. Akkor mit keresek itt? Magamhoz szorítom a kabátom, a szürkeség valahogy hidegséget is nyújt, talán ezzel kínozzák azt itt lévő bűnösöket, ezáltal törik meg őket? Itt minden pszichológia? Olyan ez, mint a színház?
- Kíván-e panaszt tenni az eljárás ellen? - kérdezi rám se nézve a Hivatal, továbbra is egy ujjal pötyögve valamit egy nagyon régi számítógép láthatóan halálos ágyán.
- Persze. Panasszal élek azért, amiért itt vagyok. - mondtam hűvösen, nem törődve a Hivatal rosszalló nézésével. Míg neki emiatt újabb két mondatot kellett begépelnie, én azon gondolkodtam, ez valami nagyon hasonló ahhoz, amiben eddig éltem, ehhez mérten kéne kezelni. Nem vagyok dühös, inkább sokkol, de tudom, hogy ki miatt vagyok itt, és szentül hiszem, hogy aki szeret(ett) az nem árulna el. Bosszúra itt másoknak van oka. Érdekes próbálkozás.
- Írja alá - tesz elém a Hivatal egy pár oldalas papírhalmazt, melyben elmondom saját, naiv igazságomat, kérdésekre válaszolok, majd panaszt teszek. Régóta vagyok itt. Megaláztak. De hiszem, hogy vége, és most már ez az egyetlen módja annak, hogy kiderüljön az igazság, és majd a Hivatal segít. Bízom bennük, ez a dolguk. A papírt aláírom, szavam nincs.- Készen vagyunk, elmehet - mondja megint, rám se nézve. Vetek egy utolsó pillantást a szégyentelen plakátokra a feje felett, majd a puha, meleg kabátomba bújva ismét komfortban érzem magam. Illedelmesen búcsút mondok, kinyitom a zárka-szerű iroda ajtaját, de egy pillanatra megtorpanok. A Hivatal tudomást se vesz rólam, én mégis visszalépek egyet és minden bátorságomat összeszedve megkérdezem, hogy;
- Mindezt Kalocsai Zsuzsa vallotta hamisan Önnek, amikre rákérdezett?
- Nem. Van itt... Peller Károly meg a nő gyereke.
- Peller Károly... - megszédülök. Viszontlátásra.
Az ajtó csukódik, a hideg elönt. Hát ilyen az, amikor a legjobb barátod árul el, amikor hirtelen a fejedben minden kép összeáll, és a bosszú ott üti fel a fejét, ahol a legkevésbé számítasz rá. Peller Károly 8 éve az egyik legjobb "barátom" volt. Mindenben támogattuk egymást, a párjával négyesben utaztunk, dolgoztunk, buliztunk és színházaztunk éjjel és nappal. Peller Károly egy senki volt 8 évvel ezelőtt, de az ambíciói az évek során egyre nyilvánvalóbbá váltak a színpadon és az életben egyaránt, s mikor politikai terepre akarta Kalocsai Zsuzsát rángatni önös érdekek miatt, s Ő erre nemet mondott, többé elfelejtette gyermekkori bálványát (addig kellemesen kihasználta anyagilag és szakmailag) - ellenben Kalocsai Zsuzsa 2015-ben kapott állami díja falhoz vágta, mert az irigység a legnagyobb játékos a függöny mögött, s leginkább neki köszönhető, hogy ünneplés helyett egy közeli kocsmában zokogott a SzínészNŐ a díja mellett aznap este - akkor érezhette, amit én azon a későbbi, szürke, decemberi napon; a "legjobb barátja" kése állt ki a hátából...